2010. márciusi változások - FONTOS!

Aki szeretné végigolvashatja a hitel és pénzintézeti törvény módosítását. Én már megtettem!, nagyon „izgalmas” volt. Akinek azonban ehhez nincs elég ideje vagy türelme, nekik a sarokpontokat kiemeltem: ....... a teljesség igénye nélkül!

- A fogyasztó kérésére a hitelszerzõdés tervezetének egy példányát (mintaszerzõdés) díj-, költség- és egyéb fizetési kötelezettségmentesen rendelkezésére kell bocsátani

vagyis ezután, a hitelszerződést otthon, nyugodt körülmények között tudják az ügyfelek átolvasni, nem csak a szerződés aláírása előtt közvetlenül. Amennyiben ezt szerződés tervezetet nem kapják meg, azonnal szóljanak!

- A hitelezõ és a hitelközvetítõ az ügyfél tájékoztatása során köteles felvilágosítást adni annak érdekében, hogy a fogyasztó felmérje, hogy a hiteligényeinek és pénzügyi teljesítõképességének megfelel-e.

itt megjegyzem, hogy korrket cégeknél ez eddig is így zajlott

- A hitelezõ és adott esetben a hitelközvetítõ jelzáloghitel igénylése esetén azt megelõzõen, hogy a fogyasztót bármilyen hitelszerzõdés vagy ajánlat kötné, kellõ idõben köteles papíron vagy más tartós adathordozón – a fogyasztó által megadott információk alapján – az alábbi tájékoztatást nyújtani a fogyasztónak:

a) általános tájékoztatás a hitelezõ által kínált jelzáloghitelrõl
b) személyre szóló tájékoztatást
c) a tájékoztatást a fogyasztó által meghatározott hitelcélhoz igazodva < i>konkrét hitelösszegre és futamidõre a hitelbírálat elvégzését megelõzõen kell átadni.

- A fogyasztó a hitelszerzõdéstõl a szerzõdéskötés napjától számított tizennégy napon belül indokolás nélkül elállhat, ha a hitel folyósítására még nem került sor. A fogyasztó a szerzõdéskötés napjától számított tizennégy napon belül díjmentesen felmondhatja a hitelszerzõdést, ha a hitelt már folyósították....... (A hitel összegét természetesen vissza kell fizetni)

- adható hitelösszeg az ingatlan értékének – amit a bank által kirendelt értékbecslő cég állapít meg – változtt az alábbiak szereint:

Ft alapon 75%
Euró alapon 60%
Minden más deviza alapon 45%

Ugyanezek az arányok ingatlanlízing esetében:

Ft alapon 80%
Euro alapon 65%
Minden más deviza alapon 50%

- A devizahitel havi törlesztõrészlete folyósításkor nem lehet magasabb:

Euró alapú hiteleknél és euróhiteleknél a hitelezhetõségi limit 80%-ánál;
Más devizahiteleknél a hitelezhetõségi limit 60%-ánál.

Azt gondolom, hogy a törvénynek ezen módosítása – persze ezt most nem mint fogyasztó, hanem csakis mint hitelközvetítő mondom! – nagyon időszerű volt és bízom benne, hogy csak azok a közvetítők maradnak ezek után a piacon, akik az ügyfél érdekeit tartják szem előtt, nem hajszolva ezzel senkit vállalhatatlan hitelkonstrukciókba.

Akkor most ínyenceknek a teljes módosítás szövege.
/Ha valaki szeretné felteszem az eredeti törvényt is, akkor aztán el lehet merülni a hivatkozások , értlemező rendelkezések,egyéb rendelkezések és záró rendelkezések tengerésben!/

2009. évi CLXII. tör vény a fogyasztónak nyújtott hitelrõl*

A törvény hatálya

1. § (1) E tör vény rendelkezéseit a fogyasztónak nyújtott hitelre kell alkalmazni.
(2) Nem kell alkalmazni e tör vény rendelkezéseit:
a) olyan bérletre vagy haszonbérletre, amely a bérleti vagy haszonbérlet tárgyát képezõ dologra a fogyasztó számára vételi kötelezettséget nem keletkeztet, vagy a hitelezõ számára vételi kötelezettség elõ írására vonatkozó jogosultságot nem biztosít,
b) a fizetési számlához kapcsolódó hitelkeretre, ha az annak alapján nyújtott kölcsönt egy hónapon belül vissza kell fizetni,
c) olyan hitelre, amellyel kapcsolatban a fogyasztó hitelkamatot és egyéb ellenszolgáltatást nem köteles fizetni,
d) olyan munkáltatói hitelre, amely a nyilvánosság számára nem hozzáférhetõ, és amellyel kapcsolatban
a munkavállalónak hitelkamatot és egyéb ellenszolgáltatást a piacon szokásos mértéknél alacsonyabb mértékû teljes hiteldíj mutató mellett köteles, vagy hitelkamatot és egyéb ellenszolgáltatást nem köteles fizetni,
e) a befektetési vállalkozásokról és az árutõzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhetõ tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVII. tör vény ben meghatározott befektetési hitelre,
f) olyan hitelre, amelyet bíróság hoz létre,
g) olyan hitelre, amely fennálló tartozás kamat- és egyéb ellenszolgáltatás-mentes átütemezésére vonatkozik, * A törvényt az Országgyûlés a 2009. december 14-i ülésnapján fogadta el. M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2009. évi 196. szám 49503
h) olyan tör vény ben vagy tör vény felhatalmazása alapján kiadott jogszabályban meghatározott közérdeket szolgáló hitelre, amelyet korlátozott körben nyújtanak, és amely kamatmentes, vagy amelyre vonatkozó hitelkamat a piacon szokásos mértéknél alacsonyabb, vagy a piacon szokásos mértékû hitelkamat mellett a piacon szokásos feltételeknél a fogyasztó számára kedvezõbb; ideértve a lakáscélú kölcsönökre vonatkozó állami készfizetõ kezességrõl szóló 2009. évi IV. tör vény ben meghatározott áthidaló kölcsönt, valamint a külön jogszabály szerint nyújtott hallgatói hitelt.
(3) E tör vény rendelkezéseit kell alkalmazni a fogyasztónak nyújtott pénzügyi lízingre azzal, hogy ahol e tör vény hitelt említ, ott pénzügyi lízinget, ahol törlesztõrészletet említ, ott a lízingdíjat kell érteni.
2. § (1) A fizetési számlához kapcsolódó olyan hitelkeretre, amely alapján nyújtott kölcsönt három hónapon belül vagy a hitelezõ felszólítására kell visszafizetni a 4. § (2) bekezdésének d), f) és g) pontját, a 4. § (3) bekezdését, a 6. § (3) bekezdésének 6., 9–14., 16–19. és 21. pontját, a 6. § (4)–(7) bekezdését, a 7. § (1) bekezdését, a 8. §-t, a 11–13. §-t, a 16. § (1) bekezdésének 6. és 9–24. pontját, a 17. §-t, a 18. §-t, a 20. §-t, a 21. §-t, a 23. §-t , a 24. § (1)–(4), (6) és
(7) bekezdését és a 25. §-t nem kell alkalmazni.
(2) A hiteltúllépés esetén a 4–25. §-t nem kell alkalmazni.
(3) A jelzáloghitelre és a pénzügyi lízingre a 4. § (1)–(2) bekezdését, a 6. §-t, a 7. § (1) bekezdését, a 8–10. §-t, a 16. §
(1) bekezdésének 9., 11., 19., 20. pontját és (4) bekezdését, a 17. § (1) bekezdését, a 19–22. §-t, a 24. §-t és a 26. §-t nem kell alkalmazni.
Értelmezõ rendelkezések
3. § E tör vény alkalmazásában:
1. elõtörlesztés: a hitelszerzõdés alapján fennálló tartozás teljesítési idõ elõtt történõ teljes vagy részleges teljesítése,
2. fizetési számlához kapcsolódó hitelkeret-szerzõdés: olyan hitelszerzõdés, amellyel a hitelezõ a fogyasztó fizetési
számlájának egyenlegét meghaladó összeget bocsát a fogyasztó rendelkezésére, 3. fogyasztó: az önálló foglalkozása és gazdasági tevékenysége körén kívül eljáró természetes személy,
4. fogyasztó által fizetendõ teljes összeg: a hitel teljes összege és a hitel teljes díja,
5. hitelezõ: olyan jogalany, aki vagy amely önálló foglalkozása vagy gazdasági tevékenysége körében hitelt nyújt,
6. hitelkamat: a fogyasztó által igénybe vett hitelösszeg rögzített vagy változó százalékában, éves szinten meghatározott pénzösszeg,
7. hitelközvetítõ: olyan – a hitelezõtõl eltérõ – jogalany, aki önálló foglalkozása vagy gazdasági tevékenysége keretében, ellenszolgáltatás ellenében, ideértve bármilyen díjat, jutalékot vagy költséget
a) a fogyasztónak hitelt ajánl, vagy
b) a hitelszerzõdés megkötése érdekében a fogyasztónak segítséget nyújt, vagy
c) a hitelezõ nevében a fogyasztóval hitelszerzõdést köt,
8. hitel: a hitelszerzõdés alapján nyújtott szolgáltatás,
9. hitelszerzõdés: a Polgári Törvénykönyvrõl szóló tör vény ben meghatározott hitelszerzõdés és kölcsönszerzõdés, ide nem értve az olyan szerzõdést, amely alapján folyamatos szolgáltatásnyújtás vagy azonos termék azonos mennyiségben történõ értékesítése ellenében a fogyasztó részletfizetést teljesít,
10. hitel teljes díja: a hitelezõ által ismert minden olyan – a teljes hiteldíj mutató számításánál a külön jogszabály szerint figye lembe veendõ – ellenszolgáltatás, amelyet a fogyasztó a hitelszerzõdés kapcsán megfizet,
11. hitel teljes összege: a hitelnek a hitelszerzõdésben meghatározott teljes összege vagy felsõ összeghatára,
12. hiteltúllépés: fizetési számlához kapcsolódó olyan hitel, amelyet a hitelezõ a hitelkeret-szerzõdés szerinti összegét meghaladó összegben, vagy ilyen szerzõdés hiányában bocsát a fogyasztó rendelkezésére,
13. jelzáloghitel: a fogyasztó részére ingatlanra alapított jelzálogjog – ideértve az önálló zálogjogként alapított jelzálogjogot is – fedezete mellett nyújtott hitel,
14. kamatperiódus: a hitelszerzõdésben meghatározott olyan idõszak, amely alatt a kamat mértékét a hitelezõ nem jogosult egyoldalúan megváltoztatni,
15. kapcsolt hitelszerzõdés: olyan hitelszerzõdés, amely meghatározott termék értékesítéséhez vagy – a hitelnyújtástól eltérõ – szolgáltatás nyújtásához kapcsolódik, ha
a) a hitelt maga a termék értékesítõje vagy szolgáltatás nyújtója nyújtja, vagy
b) harmadik személy nyújtja, és a hitelszerzõdés elõkészítése vagy megkötése során a termék értékesítõjét, illetve a szolgáltatás nyújtóját veszi igénybe közremûködõként, vagy a hitelszerzõdésben az adott terméket vagy 49504 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2009. évi 196. szám
a szolgáltatást, amelynek értékesítéséhez, illetve nyújtásához a hitelszerzõdés kapcsolódik, kifejezetten nevesítették,
16. pénzügyi lízing: a hitelintézetekrõl és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. tör vény ben (a továb biak ban: Hpt.) ilyenként meghatározott fogalom,
17. referencia-kamatláb: a Hpt.-ben ilyenként meghatározott fogalom,
18. rögzített hitelkamat: a hitelszerzõdésben annak megkötésekor meghatározott, a hitelszerzõdés teljes futamidejére vonatkozó egy, vagy a futamidõ részeire vonatkozó több, százalékos mérték használatával meghatározott hitelkamat; a hitelkamat kizárólag arra az idõszakra tekinthetõ rögzítettnek, amelyre vonatkozóan a hitelszerzõdésben a százalékos mértéke meghatározásra került,
19. tartós adathordozó: a Hpt.-ben ilyenként meghatározott fogalom,
20. teljes hiteldíj mutató: a hitel teljes díjának aránya a hitel teljes összegéhez éves százalékában kifejezve,
21. változó hitelkamat: minden olyan kamat, ami nem minõsül rögzített hitelkamatnak.
A hitelre vonatkozó kereskedelmi kommunikáció
4. § (1) A hitelre vonatkozó kereskedelmi kommunikációban a teljes hiteldíj mutató értékét feltûnõen, a rövidítés feltüntetésével, egy tizedesjegy pontossággal minden esetben meg kell adni.
(2) Ha a hitelre vonatkozó kereskedelmi kommunikáció a teljes hiteldíj mutató értékén kívül hitelkamatot vagy bármilyen más ellenszolgáltatásra – ideértve a díjat, jutalékot, költséget – vonatkozó számadatot megjelöl, a kereskedelmi kommunikációban egyértelmûen, tömören és feltûnõen, reprezentatív példával bemutatva meg kell adni a következõ adatokat is:
a) a hitelkamat mértéke és típusa (rögzített hitelkamat, változó hitelkamat, vagy mindkettõ),
b) a hitel teljes díja, ideértve annak részét képezõ díjat, jutalékot, költséget és adót,
c) a hitel teljes összege,
d) a hitel futamideje,
e) a teljes hiteldíj mutató,
f) termék értékesítéséhez vagy szolgáltatás nyújtásához kapcsolódó halasztott fizetés formájában nyújtott hitel esetén a termék vagy szolgáltatás készpénzára és az önrész, valamint
g) a fogyasztó által fizetendõ teljes összeg és a törlesztõrészletek összege.
(3) Ha a hitelhez kapcsolódó járulékos szolgáltatás (például biztosítás) igénybevétele a hitelszerzõdés megkötéséhez vagy a hitelezõ ajánlata szerinti megkötéséhez szükséges, és a hitelhez kapcsolódó járulékos szolgáltatás ellenszolgáltatása nem ismert, a hitelre vonatkozó kereskedelmi kommunikációban a hitelhez kapcsolódó járulékos szolgáltatásra vonatkozó szerzõdés megkötésének kötelezettségét is jelezni kell egyértelmûen, tömören és feltûnõen, a teljes hiteldíj mutatóval együtt.
(4) A hitelközvetítõ a hitelre vonatkozó kereskedelmi kommunikációban köteles feltüntetni, hogy kinek a képviseletében jár el.
A hitelszerzõdést megelõzõ tájékoztatás
5. § A teljes hiteldíj mutató számítása érdekében a hitelezõ megbízásából eljáró hitelközvetítõ köteles a hitelezõt tájékoztatni a fogyasztó által a részére fizetendõ díj-, költség- vagy egyéb fizetési kötelezettségrõl.
6. § (1) A hitelezõ és adott esetben a hitelközvetítõ azt megelõzõen, hogy a fogyasztót bármilyen hitelszerzõdés vagy ajánlat kötné, kellõ idõben köteles papíron vagy más tartós adathordozón – a fogyasztó által megadott információk alapján – a (3) bekezdésben foglaltakról tájékoztatni a fogyasztót a (8) bekezdésben meghatározott eltéréssel.
(2) A hitelezõ és a hitelközvetítõ a (3) bekezdés szerinti adatokat a különbözõ hitelszerzõdésekre vonatkozó ajánlatok összehasonlítása alapján történõ, a hitelszerzõdés megkötése tekintetében megalapozott fogyasztói döntéshozatal érdekében nyújtja.
(3) A hitelezõ és a hitelközvetítõ – az 1. melléklet szerinti formanyomtatvány kitöltésével – a következõ adatokról tájékoztatja a fogyasztót:
1. a hitel típusáról,
2. a hitelezõ nevérõl (cégnevérõl) és levelezési címérõl,
3. a hitelközvetítõ nevérõl (cégnevérõl) és levelezési címérõl,
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2009. évi 196. szám 49505
4. a hitel teljes összegérõl és lehívásának feltételeirõl,
5. a hitel futamidejérõl,
6. termék értékesítéséhez vagy szolgáltatás nyújtásához kapcsolódó halasztott fizetés formájában nyújtott hitel esetén a termék vagy szolgáltatás megnevezésérõl és készpénzáráról,
7. a hitelkamatról és a hitelkamat feltételeirõl, alkalmazása esetén a vonatkozó referencia-kamatlábról, valamint a hitelkamat módosításának gyakoriságáról, feltételeirõl és eljárási szabályairól,
8. a teljes hiteldíj mutatóról egy reprezentatív példával annak valamennyi feltételével,
9. a fogyasztó által fizetendõ teljes összegrõl,
10. a fogyasztó által fizetendõ törlesztõrészletek összegérõl, a törlesztõrészletek számáról, és a törlesztés gyakoriságáról, esetlegesen a törlesztõrészleteknek a különbözõ hitelkamatú tartozásra történõ elszámolásának sorrendjérõl,
11. a fizetési számlához vagy készpénz-helyettesítõ fizetési eszközhöz kapcsolódó valamennyi jutalékról, díjról, költségrõl vagy egyéb fizetési kötelezettségrõl kivéve, ha a fizetési számla vagy a készpénz-helyettesítõ fizetési eszköz fenntartása nem kötelezõ,
12. a hitelhez kapcsolódó hitelkamaton kívüli minden egyéb ellenszolgáltatásról – ideértve díjat, jutalékot és költséget –, és módosításuk feltételeirõl,
13. adott esetben a közjegyzõi díjról,
14. a hitelhez kapcsolódó olyan járulékos szolgáltatásokról (például biztosítás), amely a hitelszerzõdés megkötéséhez vagy a hitelezõ ajánlata szerinti megkötéséhez szükséges,
15. a késedelmi kamatról vagy az egyéb olyan fizetési kötelezettségrõl, amely a szerzõdésben vállalt kötelezettség nem teljesítésébõl származik,
16. a fizetés elmulasztásának következményeirõl,
17. a szükséges biztosítékok meghatározásáról,
18. az elállási jogról, illetve annak hiányáról,
19. az elõtörlesztéshez való jogról, és annak 24. § szerinti esetleges költségeirõl,
20. a 14. § (4) bekezdése szerinti kötelezettségérõl,
21. a 10. § (1) bekezdése szerinti kötelezettségrõl, valamint
22. a megadott adatok érvényességének esetleges idõbeli korlátozásáról.
(4) Ha a (3) bekezdés 7. pontja szerinti egyes hitelkamatok alkalmazásának feltételei eltérnek egymástól, a hitelkamat módosításának gyakoriságára, feltételeire és eljárási szabályaira vonatkozó tájékoztatást valamennyi hitelkamat tekintetében meg kell adni.
(5) Ha a (3) bekezdés 8. és 9. pontja vonatkozásában a fogyasztó a hitelezõt és a hitelközvetítõt tájékoztatja az általa elõnyben részesített hitel jellemzõirõl, a hitelezõ és a hitelközvetítõ a teljes hiteldíj mutató és a fogyasztó által fizetendõ teljes összeg tekintetében ezeket veszi figye lembe.
(6) Ha a hitelszerzõdés alapján a hitel lehívására több módon kerülhet sor, és ez eltérõ hitelkamatokat vagy eltérõ hitelkamaton kívüli minden egyéb ellenszolgáltatást – ideértve díjat, jutalékot és költséget – jelentenek, a hitelezõ és a hitelközvetítõ ennek lehetõségét köteles jelezni.
(7) Ha a fogyasztó által fizetett részletek nem eredményezik haladéktalanul a hitelösszeg törlesztését, hanem a hitelszerzõdésben, vagy ahhoz kapcsolódó megállapodásban meghatározott idõszakokban és feltételek szerint tõkeképzésre fordítják, az (1) bekezdés szerinti tájékoztatás során a hitelezõ és a hitelközvetítõ köteles egyértelmûen és tömören tájékoztatni, hogy a részletek megfizetése nem eredményezi automatikusan a hitel teljes összegének visszafizetését, kivéve, ha a szerzõdésben a felek errõl megállapodtak.
(8) Fizetési számlához kapcsolódó hitelkeret esetén a hitelezõ és a hitelközvetítõ – a 2. melléklet szerinti formanyomtatvány kitöltésével – az alábbiakról tájékoztatja a fogyasztót:
a) a (3) bekezdés 1–5. pontjában, 7. pontjában, 8. pontjában, 15. pontjában, 20. pontjában és 22. pontjában foglaltakról,
b) a hitel felmondásának feltételeirõl és módjáról,
c) olyan fizetési számlához kapcsolódó hitelkeret esetén, amely alapján nyújtott kölcsönt a hitelezõ felszólítására kell visszafizetni arról, hogy a hitelezõ bármikor jogosult a hitel teljes összegének visszafizetését követelni, valamint
d) olyan fizetési számlához kapcsolódó hitelkeret esetén, amely alapján nyújtott kölcsönt három hónapon belül vagy a hitelezõ felszólítására kell visszafizetni a szerzõdés megkötését köve tõen felmerülõ hitelkamaton kívüli minden egyéb ellenszolgáltatásról – ideértve díjat, jutalékot és költséget –, és ezek módosításának feltételeirõl. 49506 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2009. évi 196. szám
7. § (1) A hitelezõ és a hitelközvetítõ a 6. §-ban meghatározott adatokon kívül kizárólag az 1. melléklet szerinti formanyomtatványtól elkülönítetten adhat tájékoztatást.
(2) A hitelközvetítõ a 6. § (3) bekezdése, illetve a 12. § (1) bekezdésének a) pontja szerinti tájékoztatással egyidejûleg köteles feltüntetni, hogy a fogyasztó érdekében, vagy egy vagy több hitelezõ képviseletében jár el.
(3) A hitelközvetítõ a hitelszerzõdés megkötését megelõzõen köteles papíron vagy más tartós adathordozón a fogyasztót tájékoztatni a részére fizetendõ díj-, költség- és egyéb fizetési kötelezettségrõl.
8. § Ha a hitelszerzõdés megkötése a fogyasztó kérése alapján a távértékesítés keretében kötött pénzügyi ágazati szolgáltatási szerzõdésekrõl szóló 2005. évi XXV. törvény (a továb biak ban: Tétv.) szerinti olyan távközlõ eszköz útján történik, amely a 6. § és a 7. § (2)–(3) bekezdése szerinti elõ ze tes tájékoztatást nem teszi lehetõvé, így különösen, ha az a Tétv. 4. §-ának (3) bekezdése szerint telefonon történik, a hitelezõ és a hitelközvetítõ a hitelszerzõdés megkötését köve tõen haladéktalanul köteles a 6. § és 7. § (2)–(3) bekezdése szerinti tájékoztatást megadni.
9. § Ha a fizetési számlához kapcsolódó hitelkeret-szerzõdés megkötése a fogyasztó kérése alapján a Tétv. szerinti olyan távközlõ eszköz útján történik, amely a 6. § (8) bekezdése és a 7. § (2)–(3) bekezdése szerinti elõ ze tes tájékoztatást nem teszi lehetõvé, így különösen ha az a Tétv. 4. §-ának (4) bekezdése szerint telefonon történik, a hitelezõ és a hitelközvetítõ a hitelszerzõdés megkötését köve tõen haladéktalanul köteles a 6. § (8) bekezdése és 7. § (2)–(3) bekezdése szerinti tájékoztatást megadni.
10. § (1) A fogyasztó kérésére a hitelszerzõdés tervezetének egy példányát (mintaszerzõdés) díj-, költség- és egyéb fizetési kötelezettségmentesen rendelkezésére kell bocsátani.v (2) Nem kell alkalmazni az (1) bekezdést, ha a hitelezõ a fogyasztóval nem kíván szerzõdést kötni. 11. § (1) A hitelezõ és a hitelközvetítõ a 6. §, illetve a 12. § b) pontja szerinti tájékoztatása során köteles a fogyasztónak felvilágosítást adni annak érdekében, hogy a fogyasztó felmérje, hogy a hitel igényeinek és pénzügyi teljesítõképességének megfelel-e.
(2) Az (1) bekezdés szerinti felvilágosítás kiterjed a hitel fõ jellemzõire, a hitel fogyasztó pénzügyi helyzetére gyakorolt hatására és a fizetés elmulasztásának következményeire, ideértve a késedelmi kamatra, a hitel felmondására és a biztosítékok érvényesítésére vonatkozó tájékoztatást.
(3) A hitelezõ és a hitelközvetítõ e § szerinti felvilágosítási kötelezettségének egyértelmûen és tömören tesz eleget.
(4) A fogyasztó a hitelszerzõdést megelõzõ tájékoztatást tartalmazó formanyomtatvány másolatán aláírásával igazolja annak átvételét és azt, hogy az e § szerinti felvilágosítást megkapta.
12. § (1) A hitelezõ és adott esetben a hitelközvetítõ jelzáloghitel igénylése esetén azt megelõzõen, hogy a fogyasztót bármilyen hitelszerzõdés vagy ajánlat kötné, kellõ idõben köteles papíron vagy más tartós adathordozón – a fogyasztó által megadott információk alapján – az alábbi tájékoztatást nyújtani a fogyasztónak:
a) általános tájékoztatás a hitelezõ által kínált jelzáloghitelrõl a 3. melléklet I. pontjában meghatározott tartalommal,
b) személyre szóló tájékoztatást a 3. melléklet II. pontjában meghatározott formanyomtatvány kitöltésével.
(2) Az (1) bekezdés b) pontjában meghatározott tájékoztatást a fogyasztó által meghatározott hitelcélhoz igazodva (konkrét hitelösszegre és futamidõre) a hitelbírálat elvégzését megelõzõen kell átadni.
(3) A jelzáloghitelt igénylõ fogyasztót tájékoztatni kell az (1) bekezdésben meghatározott tájékoztatókkal kapcsolatos kérdésekben ille té kes szervezetrõl a név és telefonszám megadásával.
13. § (1) A jelzáloghitel-szerzõdés tervezetének (mintaszerzõdés) egy példányát a fogyasztó részére díj-, költség- vagy egyéb fizetési kötelezettségmentesen rendelkezésére kell bocsátani.
(2) Nem kell alkalmazni az (1) bekezdést, ha a hitelezõ a fogyasztóval nem kíván szerzõdést kötni. A hitelképesség vizsgálata
14. § (1) A hitelezõ a fogyasztó hitelképességét a rendelkezésére álló információk alapján értékeli. A hitelképesség vizsgálatának részletes szabályait jogszabály állapítja meg.
(2) Ha e tör vény felhatalmazása alapján kiadott jogszabály eltérõen nem rendelkezik, az információk a fogyasztó által nyújtott tájékoztatáson és a hitelreferencia-szolgáltatás igénybevételén alapulhatnak.
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2009. évi 196. szám 49507
(3) Ha a felek a hitelszerzõdés megkötését köve tõen a hitel teljes összegének növelésében állapodnak meg, a hitelszerzõdés módosítását megelõzõen a hitelezõ köteles a fogyasztó hitelképességét díj-, költség- és egyéb fizetési kötelezettségmentesen ismételten értékelni.
(4) Ha a hitelezõ a hitelreferencia-szolgáltatás igénybevétele alapján a fogyasztóval nem kíván szerzõdést kötni, a fogyasztót a hitelreferencia-szolgáltatás igénybevétele során történõ adatátadás eredményérõl és a hitelreferencia-szolgáltatás jellemzõirõl haladéktalanul és díjmentesen tájékoztatja, kivéve, ha a tájékoztatási kötelezettség teljesítését tör vény vagy az Európai Unió általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó jogi aktusa kizárja. A hitelszerzõdés formai és tartalmi követelményei
15. § A hitelszerzõdés egy példányát a fogyasztónak át kell adni.
16. § (1) A hitelszerzõdés – a (4) bekezdésben meghatározott eltéréssel – egyértelmûen és tömören tartalmazza:
1. a hitel típusát,
2. a szerzõdõ felek nevét (cégnevét) és levelezési címét (székhelyét),
3. a hitelközvetítõ nevét (cégnevét) és levelezési címét (székhelyét),
4. a hitel futamidejét,
5. a hitel teljes összegét és lehívásának feltételeit,
6. termék értékesítésére vagy szolgáltatás nyújtásához kapcsolódó halasztott fizetés formájában nyújtott hitel esetén a termék vagy szolgáltatás megnevezését és készpénzárát,
7. a hitelkamatot és a hitelkamat feltételeit, esetlegesen a vonatkozó referencia-kamatlábat, valamint a hitelkamat módosításának gyakoriságát, feltételeit és eljárási szabályait,
8. a teljes hiteldíj mutatót a hitelszerzõdés megkötésének idõpontjára vonatkoztatva, annak kiszámításánál figye lembe vett valamennyi feltételével,
9. a fogyasztó által fizetendõ teljes összeget,
10. a fogyasztó által fizetendõ törlesztõrészletek összegét, számát, és a törlesztés gyakoriságát, esetlegesen a törlesztõrészleteknek a különbözõ hitelkamatú tartozásra történõ elszámolásának sorrendjét,
11. határozott idõtartamra vonatkozó tõketörlesztés esetén a fogyasztó arra vonatkozó jogát, hogy a tartozásról törlesztési táblázat formájában kivonatot díj-, költség- és egyéb fizetési kötelezettségmentesen a hitelszerzõdés fennállása alatt jogosult megkapni,
12. ha a fogyasztó a tõke törlesztésétõl elkülönítetten köteles megfizetni a hitelkamatot és a hitelkamaton kívüli minden egyéb ellenszolgáltatást – ideértve díjat, költséget, jutalékot –, ennek gyakoriságát, feltételeit és összegét,
13. a fizetési számlához vagy a készpénz-helyettesítõ fizetési eszközhöz kapcsolódó valamennyi jutalékot, díjat, költséget vagy egyéb fizetési kötelezettséget, kivéve, ha a fizetési számla fenntartása nem kötelezõ,
14. a hitelkamaton kívüli minden egyéb ellenszolgáltatást – ideértve díjat, jutalékot és költséget – és módosításuk feltételeit,
15. a késedelmi kamatot vagy az egyéb olyan fizetési kötelezettséget, amely a szerzõdésben vállalt kötelezettség nem teljesítésébõl származik,
16. a fizetés elmulasztásának következményeit,
17. adott esetben a közjegyzõi díjra vonatkozó fizetési kötelezettséget,
18. adott esetben a biztosítékok és a biztosítás meghatározását,
19. az elállási (felmondási) jogot, illetve annak fenn nem állását, azon idõszakot, amely alatt az elállási jog fennáll, az elállási (felmondási) jog gyakorlásának feltételeit, módját és jogkövetkezményeit, ideértve a 21. § (4) és (5) bekezdését,
20. a 22. § szerinti jogosultság fennállását és gyakorlásának feltételeit,
21. az elõtörlesztéshez való jogot, gyakorlásának módját, az elõtörlesztés esetleges költségeinek fennállását és azok számítási módját,
22. a hitelszerzõdésre vonatkozó felmondási jogot és annak következményeit,
23. rendelkezésre áll-e a fogyasztó számára a szerzõdésbõl eredõ jogviták peren kívüli rendezésére olyan lehetõség, amelynek a hitelezõ aláveti magát, valamint
24. a felügyeleti hatóság nevét és székhelyét.
49508 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2009. évi 196. szám
(2) Ha az (1) bekezdés 7. pontja szerinti egyes hitelkamatok alkalmazásának feltételei eltérnek egymástól, a hitelkamat módosításának gyakoriságára, feltételeire és eljárási szabályaira vonatkozó tájékoztatást valamennyi hitelkamat tekintetében meg kell adni.
(3) Ha a fogyasztó által fizetett részletek nem eredményezik haladéktalanul a hitelösszeg törlesztését, hanem a hitelszerzõdésben vagy ahhoz kapcsolódó megállapodásban meghatározott idõszakokban és feltételek szerint tõkeképzésre fordítják, a hitelszerzõdésbe a hitelezõ köteles egyértelmûen és tömören belefoglalni, hogy a részletek megfizetése nem eredményezi automatikusan a hitel teljes összegének visszafizetését, kivéve, ha a szerzõdésben a felek errõl megállapodtak.
(4) Fizetési számlához kapcsolódó hitelkeret-szerzõdés egyértelmûen és tömören tartalmazza:
a) az (1) bekezdés 1–5. pontjában, 7. pontjában és 8. pontjában foglaltakat,
b) a hitel teljes díját a hitelszerzõdés megkötésének idõpontjára vonatkoztatva,
c) olyan fizetési számlához kapcsolódó hitelkeret esetén, amely alapján nyújtott kölcsönt a hitelezõ felszólítására kell visszafizetni, a hitelezõ jogát, hogy bármikor jogosult a hitel teljes összegének visszafizetését követelni,
d) az elállási jog gyakorlásának feltételeit, módját és jogkövetkezményeit, valamint
e) a hitelkeret szerzõdés megkötését köve tõen felmerülõ, a hitelkamaton kívüli minden egyéb
ellenszolgáltatást – ideértve a díjat, jutalékot, költséget –, és ezek módosításának feltételeit. (5) Semmis az a szerzõdés, amelyik nem tartalmazza az e §-ban meghatározott tartalmi elemeket. A szerzõdés semmisségére csak a fogyasztó érdekében lehet hivatkozni.
17. § (1) A hitelszerzõdés fennállása alatt a hitelezõnek a fogyasztó kérésére a tartozásról törlesztési táblázat formájában kivonatot a fogyasztónak díj-, költség- és egyéb fizetésikötelezettség-mentesen kell rendelkezésére bocsátania.
(2) Jelzáloghitel esetén a hitelezõ évente egyszer, illetve a kamatperiódus fordulónapján tájékoztatást ad a fogyasztónak a tartozásról törlesztési táblázat formájában díj-, költség- és egyéb fizetésikötelezettség-mentesen.
(3) A törlesztési táblázat a törlesztõrészletek összegét, a törlesztés gyakoriságát és feltételeit, valamint az egyes törlesztések tõke- és hitelkamat és hitelkamaton kívüli minden egyéb ellenszolgáltatás elemét – ideértve díjat, jutalékot, költséget – elkülönítetten tartalmazza. Ha a hitelkamat mértéke nem rögzített, vagy a hitelkamaton kívüli minden egyéb ellenszolgáltatás – ideértve díjat, jutalékot, költséget – a hitelszerzõdésben meghatározottak szerint változhat, a törlesztési táblázatban egyértelmûen és tömören jelezni kell, hogy a rendelkezésre bocsátott adatok a változás idõpontjáig érvényesek.
A hitel költségeinek módosítására vonatkozó tájékoztatási kötelezettség
18. § (1) Hitelkamat és a hitelkamaton kívüli minden egyéb ellenszolgáltatás – ideértve díjat, jutalékot és költséget – módosítása esetén a hitelezõ a módosítás hatálybalépését megelõzõen köteles tájékoztatni a fogyasztót papíron vagy más tartós adathordozón a módosítás tényérõl, a hitelkamat vagy a hitelkamaton kívüli minden egyéb ellenszolgáltatás új mértékérõl, a módosítást köve tõen fizetendõ törlesztõrészletek várható összegérõl, és ha ennek kapcsán a törlesztõrészletek száma vagy a törlesztés gyakorisága változik, ennek tényérõl.
(2) A referencia-kamatlábhoz kötött hitelkamat esetén a felek az (1) bekezdéstõl eltérõen a hitelszerzõdésben megállapodhatnak arról, hogy a hitelezõ a fogyasztót rendszeresen honlapján és az ügyfelek számára nyitva álló helyiségében kifüggesztve tájékoztatja a referencia-kamatláb változásáról.
Fizetési számlához kapcsolódó hitelre vonatkozó tájékoztatási kötelezettség
19. § (1) A hitelezõ a fogyasztót a fizetési számlához kapcsolódó hitelkeret esetén köteles rendszeresen papíron vagy más tartós adathordozón a (3) bekezdésben foglaltakról tájékoztatni.
(2) Az (1) bekezdés szerinti tájékoztatás a pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról szóló 2009. évi LXXXV. törvény 24. §-ának
(2) bekezdése szerinti utólagos tájékoztatás formájában történik, amelynek gyakoriságáról a felek a fizetési számlához kapcsolódó hitelkeret szerzõdésben állapodnak meg.
(3) A hitelezõ a következõ adatokról tájékoztatja a fogyasztót:
a) arról az idõtartamról, amelyre a tájékoztatás vonatkozik,
b) a hitel lehívásának összegérõl és a lehívás idõpontjáról,
c) a tájékoztatást megelõzõ legutóbbi tájékoztatás idõpontjáról és ezen idõpontban fennálló, a fizetési számlához kapcsolódó hitelegyenlegrõl,
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2009. évi 196. szám 49509
d) a tájékoztatás idõpontjában fennálló, a fizetési számlához kapcsolódó hitelegyenlegrõl,
e) a teljesített törlesztés összegérõl és a teljesítés idõpontjáról,
f) a hitelkamatról,
g) a felmerült hitelkamaton kívüli minden egyéb ellenszolgáltatásról – ideértve díjat, jutalékot, költséget –, valamint
h) a törlesztés minimális összegérõl, ilyen kikötés esetén.
(4) Hitelkamat és a hitelkamaton kívüli minden egyéb ellenszolgáltatás – ideértve díjat, jutalékot és költséget – a fogyasztó számára kedvezõtlen módosítása esetén a hitelezõ a módosítás hatálybalépését megelõzõen köteles tájékoztatni a fogyasztót papíron vagy más tartós adathordozón a módosítás tényérõl, a fizetési kötelezettség új mértékérõl, a módosítást köve tõen fizetendõ törlesztõrészletek összegérõl, és ha ennek kapcsán a törlesztõrészletek száma vagy a törlesztés gyakorisága változik, ennek tényérõl.
(5) A referencia-kamatlábhoz kötött hitelkamat esetén a felek az (1) bekezdéstõl eltérõen a hitelszerzõdésben megállapodhatnak arról, hogy a hitelezõ a fogyasztót rendszeresen honlapján és az ügyfelek számára nyitva álló helyiségében kifüggesztve tájékoztatja a referencia-kamatláb változásáról.
Határozatlan idejû hitelszerzõdés
20. § (1) A fogyasztó a határozatlan idejû hitelszerzõdést bármikor felmondhatja a szerzõdésben meghatározott felmondási idõvel. Ha tör vény eltérõen nem rendelkezik, egy hónapnál hosszabb felmondási idõ kikötése semmis.
(2) Ha a határozatlan idejû hitelszerzõdés a hitelezõ rendes felmondási jogát lehetõvé teszi, a hitelezõ a határozatlan idejû hitelszerzõdést rendes felmondással papíron vagy más tartós adathordozón, legalább két hónapos felmondási idõvel felmondhatja.
(3) A határozatlan idejû hitelszerzõdésben a felek megállapodhatnak abban, hogy a hitelezõ jogosult a fogyasztó lehívási jogát – a hitelezõn kívül álló, a szerzõdésben meghatározott indok esetén – letiltani.
(4) A (3) bekezdés szerinti letiltás esetén a hitelezõ a letiltást megelõzõen, de legkésõbb a letiltást köve tõen papíron vagy más tartós adathordozón haladéktalanul tájékoztatja a fogyasztót a letiltás tényérõl és annak okairól.
(5) A hitelezõt nem terheli a (4) bekezdés szerinti tájékoztatási kötelezettség, ha a tájékoztatási kötelezettség teljesítését jogszabály vagy az Európai Unió általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó jogi aktusa kizárja.
Elállási jog
21. § (1) A fogyasztó a hitelszerzõdéstõl a szerzõdéskötés napjától számított tizennégy napon belül indokolás nélkül elállhat, ha a hitel folyósítására még nem került sor. A fogyasztó a szerzõdéskötés napjától számított tizennégy napon belül díjmentesen felmondhatja a hitelszerzõdést, ha a hitelt már folyósították.
(2) Ha a fogyasztó a 6. § és 7. § szerinti tájékoztatást a 8. § alapján a szerzõdéskötést köve tõen kapja kézhez, elállási (felmondási) jogát az (1) bekezdésben meghatározott idõponttól eltérõen a tájékoztatás kézhezvételétõl számított tizennégy napig gyakorolhatja.
(3) Az elállási (felmondási) jogot határidõben érvényesítettnek kell tekinteni, ha a fogyasztó az erre vonatkozó nyilatkozatát az (1)–(2) bekezdésekben meghatározott határidõ lejártáig – a 16. § (1) bekezdés 19. pontjának meg fele lõen – postára adja vagy egyéb igazolható módon azt a hitelezõnek elküldi.
(4) A fogyasztó az elállásról (felmondásról) szóló nyilatkozatának elküldését köve tõen haladéktalanul, de legkésõbb harminc napon belül köteles a felvett hitelösszeget és a hitel lehívásának idõpontjától a visszafizetés idõpontjáig felszámítható, a szerzõdés szerint megállapított hitelkamatot a hitelezõnek visszafizetni.
(5) A fogyasztó elállása esetén a hitelezõ a (4) bekezdés szerinti összegen kívül kizárólag arra az összegre jogosult, amelyet az államnak vagy önkormányzatnak a hitellel kapcsolatosan megfizetett, ha annak visszatérítésére nincs mód.
(6) A fogyasztó elállási jogának gyakorlása azt a hitelhez kapcsolódó járulékos szolgáltatásra vonatkozó szerzõdést is felbontja, amely a hitelezõ által vagy egy harmadik fél és a hitelezõ elõ ze tes megállapodása alapján a harmadik fél által nyújtott szolgáltatásra vonatkozik.
Kapcsolt hitelszerzõdés
22. § (1) A fogyasztó – az Európai Unió kötelezõ jogi aktusának átültetése céljából elfogadott – jogszabályi rendelkezésen alapuló elállási jogának gyakorlása egy termék értékesítésére vagy szolgáltatás nyújtására vonatkozó szerzõdés tekintetében a kapcsolt hitelszerzõdést is felbontja.
49510 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2009. évi 196. szám
(2) A 3. § 15. pont b) alpontja szerinti kapcsolt hitelszerzõdés esetén, ha
a) az értékesítõ, illetve a szolgáltatás nyújtója a fogyasztóval kötött szerzõdés teljesítésével késedelembe esik, vagy a szerzõdés hibás teljesítése a termék rendeltetésszerû használatát, illetve a szolgáltatás rendeltetésszerû igénybevételét lehetetlenné teszi, és
b) a fogyasztó késedelembõl, illetve hibás teljesítésbõl eredõ követeléseinek az értékesítõ, illetve a szolgáltatás nyújtója nem tett határidõben eleget,
a fogyasztó a hitelszerzõdés alapján esedékessé váló törlesztést az igénye kielégítéséig visszatarthatja.
(3) A (2) bekezdésben meghatározott visszatartási idõszakra nem számítható fel hitelkamat és a hitelkamaton kívüli ellenszolgáltatás, ideértve a díjat, jutalékot és költséget.
(4) A visszatartási jog gyakorlását megalapozó körülményekrõl a fogyasztó papíron vagy más tartós adathordozón tájékoztatja a hitelezõt. A visszatartási jog a tájékoztatást köve tõen illeti meg a fogyasztót.
(5) A 3. § 15. pont b) alpontja szerinti kapcsolt hitelszerzõdés esetén a hitelezõ és az értékesítõ, illetve a szolgáltatás nyújtója elõ ze tesen megállapodik a késedelembõl, illetve hibás teljesítésbõl eredõ, határidõben nem rendezett fogyasztói követelésekkel kapcsolatos tájékoztatásról, és a hitelezõnek a törlesztés visszatartása miatt kiesõ kamatbevételének megtérítésérõl.
Elõtörlesztés
23. § (1) A fogyasztó minden esetben élhet a hitel részleges vagy teljes elõtörlesztésével.
(2) Elõtörlesztés esetén a hitelezõ csökkenti a hitel teljes díját az elõtörlesztett részlet vonatkozásában a hitelszerzõdés eredeti lejárata szerint fennmaradó idõtartamára vonatkozó hitelkamattal, és hitelkamaton kívüli minden egyéb ellenszolgáltatással.
24. § (1) A hitelezõ jogosult az elõtörlesztéshez közvetlenül kapcsolódó, esetleges, méltányos és objektíve indokolt költségeinek megtérítésére, ha az elõtörlesztés olyan idõszakra esik, amikor a hitelkamat rögzített.
(2) Az (1) bekezdésben meghatározott költségek mértéke nem haladhatja meg az elõtörlesztett összeg egy százalékát, ha az elõtörlesztés idõpontja és a hitel hitelszerzõdés szerinti lejáratának idõpontja közötti idõtartam meghaladja az egy évet.
(3) Az (1) bekezdésben meghatározott költségek mértéke nem haladhatja meg az elõtörlesztett összeg fél százalékát, ha az elõtörlesztés idõpontja és a hitel hitelszerzõdés szerinti lejáratának idõpontja közötti idõtartam nem haladja meg az egy évet.
(4) Az (1) bekezdés szerinti költségek nem haladhatják meg az elõtörlesztés idõpontja és a hitel hitelszerzõdés szerinti lejáratának idõpontja közötti idõtartamra fizetendõ hitelkamat összegét az elõtörlesztés idõpontjában érvényes feltételek figyelembevételével.
(5) Nem illeti meg a hitelezõt az (1) bekezdés szerinti költségtérítés a fizetési számlához kapcsolódó hitelkeret-szerzõdés esetén.
(6) Nem illeti meg a hitelezõt az (1) bekezdés szerinti költségtérítés, ha az elõtörlesztés visszafizetési biztosítékként kötött biztosítási szerzõdés alapján történt.
(7) Nem illeti meg a hitelezõt az (1) bekezdés szerinti költségtérítés, ha tizenkét hónap alatt egy alkalommal a fogyasztó által teljesített elõtörlesztés összege nem haladja meg a kétszázezer forintot.
25. § (1) Jelzáloghitel elõtörlesztése esetén a hitelezõ jogosult az elõtörlesztés miatt keletkezõ költségeinek megtérítésére.
Az érvényesített költségek mértéke – a (2) bekezdésben meghatározott eltéréssel – nem haladhatja meg az elõtörlesztett összeg 2 százalékát.
(2) Jelzáloglevéllel finanszírozott kölcsönszerzõdés esetén – ideértve a jelzálog-hitelintézet által refinanszírozott kölcsönszerzõdést is – a hitelezõ jogosult az elõtörlesztéssel kapcsolatos, az (1) bekezdésben meghatározott mértéket meghaladó költségét is érvényesíteni, ha az elõtörlesztés olyan idõszakra esik, amikor a jelzáloghitel kamata rögzített, vagy változó kamatú és az elõtörlesztésre a kamatperióduson belül kerül sor. Az érvényesített költségek mértéke ebben az esetben nem haladhatja meg az elõtörlesztett összeg 2,5 százalékát.
(3) Az (1) vagy a (2) bekezdésben meghatározott költségen felül a hitelezõ az elõtörlesztés során semmilyen további fizetési kötelezettséget nem írhat elõ.
(4) Nem illeti meg a hitelezõt az (1) vagy a (2) bekezdés szerinti költségtérítés, ha az elõtörlesztés visszafizetési biztosítékként kötött biztosítási szerzõdés alapján történt.
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2009. évi 196. szám 49511
(5) Nem illeti meg a hitelezõt az (1) vagy a (2) bekezdés szerinti költségtérítés a fogyasztó teljes elõtörlesztése (végtörlesztés) esetén, ha a fogyasztó fennálló tartozása nem haladja meg az egymillió forintot és a megelõzõ tizenkét hónap alatt elõtörlesztést nem teljesített.
Hiteltúllépés
26. § (1) A pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról szóló 2009. évi LXXXV. törvény szerinti fizetési számla nyitására vonatkozó keretszerzõdés megkötése során a felek megállapodhatnak abban, hogy a fogyasztó jogosult a hiteltúllépésre.
(2) Az (1) bekezdés szerinti megállapodás esetén a hitelezõ a fogyasztót köteles rendszeresen papíron vagy más tartós adathordozón a 6. § (3) bekezdésének 7. pontjában foglaltakról tájékoztatni.
(3) Ha a hiteltúllépés idõtartama az egy hónapot meghaladja, a hitelezõ haladéktalanul köteles a fogyasztót papíron vagy más tartós adathordozón tájékoztatni a (4) bekezdésben foglaltakról.
(4) A hitelezõ a következõ adatokról tájékoztatja a fogyasztót:
a) a hiteltúllépés tényérõl,
b) a hiteltúllépés összegérõl,
c) a hitelkamatról, és
d) a késedelmi kamatról vagy az egyéb olyan fizetési kötelezettségrõl, amely a hiteltúllépés egy hónapot meghaladó voltából származik.
Eljárás a fogyasztónak nyújtott hitelre vonatkozó rendelkezések megsértése esetén
27. § (1) E tör vény és a végrehajtására kiadott jogszabály rendelkezéseinek betartását a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete ellenõrzi, és – ide nem értve a szerzõdés létrejöttének, érvényességének, joghatásainak és megszûnésének, továbbá a szerzõdésszegésnek és annak joghatásainak megállapítását, valamint a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel – eljár e rendelkezések megsértése esetén.
(2) E tör vénynek és a végrehajtására kiadott jogszabálynak a fogyasztókkal szembeni kereskedelmi gyakorlatra, így különösen a fogyasztók tájékoztatására vonatkozó rendelkezéseinek megsértése esetén a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló tör vény ben meghatározott hatóság jár el az ott meghatározott szabályok szerint.
Egyéb rendelkezések
28. § (1) Ha a hitelezõ a fogyasztóval szembeni követelését harmadik személyre ruházza át, a fogyasztó az eredeti hitelezõvel szembeni követelése tekintetében a harmadik személy ellen jogosult keresetet benyújtani.
(2) Ha a hitelezõ a fogyasztóval szembeni követelését harmadik személyre ruházza át, nem köteles errõl tájékoztatni a fogyasztót, ha a harmadik személlyel kötött megállapodás alapján a fogyasztó felé a követelés átruházását köve tõen is hitelezõként jár el.
29. § (1) A fogyasztó az e tör vény ben meghatározott jogairól érvényesen nem mondhat le.
(2) Ha a hitelszerzõdés az Európai Gazdasági Térség valamelyik államával szoros kapcsolatban áll, harmadik ország jogának a felek által a szerzõdésre irányadó jogként való választása érvénytelen annyiban, amennyiben e harmadik ország joga az említett államnak a 2008/48/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvet átültetõ jogszabálya eltérést nem engedõ rendelkezésével ellentétes. Az érintett kérdésben a felek által választott jog helyett az említett állam jogát kell a szerzõdésre alkalmazni.
Záró rendelkezések
30. § Felhatalmazást kap a Kormány arra, hogy rendeletben állapítsa meg
a) a teljes hiteldíj mutató meghatározására, számítására és közzétételére vonatkozó részletes szabályokat;
b) a hitelképesség vizsgálatának részletes szabályait.
31. § (1) E tör vény – a (2)–(3) bekezdésben meghatározott kivétellel – a kihirdetését követõ 15. napon lép hatályba.
(2) E tör vény 1–3. §-a, 20–25. §-a és 35. §-a 2010. március 1-jén lép hatályba.
49512 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2009. évi 196. szám
(3) E tör vény 4–19. §-a, 26–30. §-a, 34. §-a és 36–38. §-a 2010. június 11-én lép hatályba.
(4) 2010. március 1-jén hatályát veszti:
a) a hitelintézetekrõl és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény (a továb biak ban: Hpt.) 214. §-a és 214/A. §-a,
b) a fogyasztóvédelemrõl szóló 1997. évi CLV. törvény 7. §-ának (8) bekezdése.
(5) 2010. június 11-én hatályát veszti:
a) a Hpt. 212. §-át megelõzõ alcíme, 212–213. §-a, 214/B–214/C. §-a, 2. melléklete III. címének 5. pontja és 13. pontja,
6. melléklete I. címének 6. pontja,
b) a fogyasztóvédelemrõl szóló 1997. évi CLV. törvény 2. §-ának o)–p) pontja, 6. §-át megelõzõ fejezetcím, 7. §-a,
7/A. §-a, 57. § (1) bekezdésének a) pontja.
(6) A (4)–(5) bekezdés és a 33–37. § 2010. december 31-én hatályát veszti. Ez a bekezdés 2011. január 1-jén hatályát veszti.
32. § (1) E tör vény rendelkezései – a (2)–(5) bekezdésben meghatározott kivétellel – kizárólag a 2010. június 11-ét köve tõen kötött szerzõdésekre alkalmazandóak.
(2) E tör vény 20. §-a (3)–(5) bekezdésének, 21–25. §-ának és 35. §-ának rendelkezései kizárólag a 2010. március 1-jét köve tõen kötött szerzõdésekre alkalmazandóak.
(3) 2010. június 11-én már megkötött határozatlan idejû hitelszerzõdés esetén a hitelezõ köteles a 18. §-ban, a 19. §-ban és a 26. § (2)–(4) bekezdésében meghatározott tájékoztatási kötelezettségeknek eleget tenni.
(4) 2010. március 1-jén már megkötött határozatlan idejû hitelszerzõdésre a 20. § (1) és (2) bekezdésében meghatározott rendelkezéseket alkalmazni kell.
(5) E tör vény 33. §-át a hatálybalépését köve tõen elõterjesztett végrehajtási kérelmek alapján indult végrehajtási eljárásokban lehet alkalmazni.
33. § A bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény a 181. §-t köve tõen a következõ 181/A. §-sal egészül ki: „181/A. § (1) Jogi személy végrehajtást kérõ által lakás kiürítése iránt kezdeményezett végrehajtási eljárásban a 147. § (3) és (4) bekezdés szerinti lakóingatlanának elhagyására köteles természetes személy kötelezett kérelmére a végrehajtó a lakóingatlan önkéntes kiürítésére – a végrehajtható okiratban – megállapított határidõt 90 nappal meghosszabbítja, ha a kötelezettel szemben korábban rendbírságot nem szabtak ki.
(2) Az (1) bekezdés szerinti kérelmet a kötelezett a végrehajtható okirat kézhezvételét követõ 15 napon belül terjesztheti elõ.
(3) A határidõ meghosszabbításáról szóló jegyzõkönyvet a végrehajtó a feleknek kézbesíti.”
34. § (1) A Hpt. 2. §-ának (2) bekezdése a következõ h) ponttal egészül ki:
[E tör vény rendelkezései nem terjednek ki:]
„h) a 130/A–130/D. §, a 130/H–130/O. §, a 2. melléklet V. fejezete és a 3. melléklet II. fejezetének 1.1–1.3 pontja kivételével kereskedelmi kölcsönt nyújtó hitelezõre,”
(2) A Hpt. 6/B. §-ának (2) bekezdése helyébe a következõ rendelkezés lép:
„(2) A pénzforgalmi intézmény hitelnyújtására a 199. §, a 201–211. § és a fogyasztónak nyújtott hitelrõl szóló 2009. évi CLXII. tör vény rendelkezései meg fele lõen alkalmazandóak.”
(3) A Hpt. 32/G. §-a helyébe a következõ rendelkezés lép:
„32/G. § Ha az Európai Unió másik tagállamának ille té kes felügyeleti hatósága arról tájékoztatja a Felügyeletet, hogy a székhelyén bejegyzett hitelintézet Magyarországon fióktelepet nyit, illetve határon átnyúló szolgáltatást végez, a Felügyelet tájékoztatja a hitelintézetet az ügyfelek védelmére vonatkozó rendelkezésekrõl, így különösen
a) az ügyfelekkel szembeni tájékoztatási kötelezettségekrõl,
b) az üzletszabályzat követelményérõl, valamint
c) egyes pénzügyi szolgáltatások nyújtásának különös szabályairól.”
(4) A Hpt. 60. §-ának (3) bekezdése helyébe a következõ rendelkezés lép:
„(3) A hitelintézet az (1) bekezdésben meghatározott személy részére csak az igazgatóság jelen lévõ tagjainak több mint kétharmados többséggel hozott döntése alapján – az igazgatóság által jóváhagyott szabályzat szerint – a (2) bekezdésben meghatározottakon túlmenõen kizárólag fogyasztónak nyújtott hitelt nyújthat, amelyekrõl elkülönített nyilvántartást vezet. Fióktelep formájában mûködõ hitelintézet esetében a belsõ hitelnek minõsülõ fogyasztónak nyújtott hitel esetén a vezetõ állású személyek egyhangú döntése szükséges. A hitelintézet
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2009. évi 196. szám 49513
igazgatósága, illetve a fióktelep vezetõ állású személyei által hozott döntésnek tartalmaznia kell a kamat és a törlesztés feltételeit is.”
(5) A Hpt. 130/A. §-ának (4) bekezdése helyébe a következõ rendelkezés lép:
„(4) Az adatkérési igényben megjelölt, – a 2. számú melléklet V. fejezetének 1. pontjában
meghatározott – nyilvántartottra vonatkozó referenciaadaton kívül a KHR-bõl a referenciaadat-szolgáltató részére egyéb adat nem adható át. Természetes személy referenciaadataira vonatkozó adatkérési igény kizárólag a 3. § (1) bekezdésének b)–c) és e)–f) pontjában foglalt pénzügyi szolgáltatásra irányuló szerzõdés, vagy a kereskedelmi kölcsön nyújtására irányuló szerzõdés, vagy a Bszt.-ben meghatározott befektetési hitel nyújtására, ille tõ leg a Tpt.-ben meghatározott értékpapír-kölcsönzésre vonatkozó szerzõdés megkötését megalapozó döntés meghozatalához vagy a 130/J. § (3) bekezdése szerinti tájékoztatás megadásának céljára használható fel.”
(6) A Hpt. 130/A. §-a a következõ (10)–(12) bekezdéssel egészül ki:
„(10) A KHR-t kezelõ pénzügyi vállalkozás megkülönböztetésmentesen köteles biztosítani a KHR-hez történõ csatlakozás lehetõségét a kereskedelmi kölcsönt nyújtó hitelezõ számára, valamint az Európai Unió másik tagállamában székhellyel rendelkezõ hitelezõ (a továb biak ban: más tagállambeli hitelezõ) számára, ha Magyarországon határon átnyúló szolgáltatást végez.
(11) Más tagállambeli hitelezõ részére kizárólag a határon átnyúló tevékenysége vonatkozásában, a KHR-t kezelõ pénzügyi vállalkozás a KHR-ben kezelt adatot csak akkor továbbíthat, ha:
a) ezt a más tagállambeli hitelezõ a KHR-hez történõ csatlakozásról szóló írásbeli nyilatkozattal kérelmezi,
b) a csatlakozási nyilatkozatban kötelezettséget vállal arra, hogy a KHR-t kezelõ pénzügyi vállalkozástól igényelt adatokat kizárólag az e tör vény ben meghatározottaknak meg fele lõen használja fel és
c) írásban nyilatkozik arról, hogy mind az ügyfél, mind a KHR-t kezelõ pénzügyi vállalkozás tekintetében az e tör vény ben a referenciaadat-szolgáltatóra meghatározott szabályoknak meg fele lõen jár el és teljesíti a tájékoztatási, adatátadási és egyéb kötelezettségeket.
(12) Más tagállambeli hitelezõ KHR részére teljesítendõ adatátadási kötelezettsége a határon átnyúló szolgáltatást igénybevevõ nyilvántartottnak a határon átnyúló szolgáltatással összefüggõ a 3. sz. mellékletben meghatározott adataira terjed ki.”
(7) A Hpt. 130/C. §-ának (1) bekezdése helyébe a következõ rendelkezés lép:
„(1) A referenciaadat-szolgáltató a KHR-t kezelõ pénzügyi vállalkozás részére átadja annak a természetes személynek a 3. számú melléklet II. fejezetének 1.1–1.2 pontja szerinti referenciaadatait, aki a 3. § (1) bekezdésének b)–c) és e)–f) pontjában foglalt pénzügyi szolgáltatásra vonatkozó szerzõdésben, kereskedelmi kölcsönszerzõdésben, valamint a külön jogszabályban meghatározott hallgatói hitelszerzõdésben vállalt fizetési kötelezettségének oly módon nem tesz eleget, hogy a lejárt és meg nem fizetett tartozásának összege meghaladja a késedelembe esés idõpontjában érvényes legkisebb összegû havi minimálbért és ezen minimálbérösszeget meghaladó késedelem folyamatosan, több mint kilencven napon keresztül fennállt.”
(8) A Hpt. 130/D. §-a helyébe a következõ rendelkezés lép:
„130/D. § A referenciaadat-szolgáltató a KHR-t kezelõ pénzügyi vállalkozás részére átadja annak a természetes személynek a 3. számú melléklet II. fejezetének 1.1 és 1.3 pontja szerinti referenciaadatait, aki a 3. § (1) bekezdésének b)–c) és e)–f) pontjában foglalt pénzügyi szolgáltatásra vonatkozó szerzõdés, a kereskedelmi kölcsönszerzõdés, valamint a külön jogszabályban meghatározott hallgatói hitelszerzõdés megkötésének kezdeményezése során valótlan adatot közöl, hamis vagy hamisított okiratot használ, ha mindez okirattal bizonyítható.”
(9) A Hpt. 209. §-a helyébe a következõ rendelkezés lép:
„209. § A hitel- és a kölcsönszerzõdés általános szerzõdési feltételeit magában foglaló üzletszabályzatnak tartalmaznia kell legalább
a) a hitelintézet teljes nevét, a tevékenységi engedély számát és dátumát,
b) azt, hogy változtatható-e, és ha igen, milyen módon a kamat,
c) a kamatszámítás módját,
d) az egyéb díjakat és költségeket,
e) a szerzõdést biztosító mellékkötelezettségeket,
f) a KHR-rel kapcsolatos adatkezelési szabályokat, a jogorvoslati lehetõségekre való figyelemfelhívással együtt.”

49514 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2009. évi 196. szám
(10) A Hpt. 214/D. §-át megelõzõ alcím és 214/D. §-ának helyébe a következõ rendelkezés lép:
„Tájékoztatás egyes betétszerzõdések tekintetében
214/D. § A kereskedelmi kommunikációban – az e tör vény végrehajtására kiadott jogszabályban meghatározott esetekben – fel kell tüntetni a betét egységesített betéti kamatláb mutatóját. E mutató számítására és feltüntetése módjára vonatkozó szabályokat az e tör vény végrehajtására kiadott külön jogszabály határozza meg.” (11) A Hpt. 235. §-a (1) bekezdésének c) pontja helyébe a következõ rendelkezés lép:
[Felhatalmazást kap a Kormány arra, hogy rendeletben állapítsa meg:]
„c) az egységesített betéti kamatláb mutató számítására és közzétételére,”
[vonatkozó részletes szabályokat.]
(12) A Hpt. 2. számú melléklete I. címe 10.4. pontjának b) alpontja helyébe a következõ rendelkezés lép:
[Nem minõsül pénzkölcsön nyújtásának]
„b) az egymással áruszállítási vagy szolgáltatási jogviszonyban álló vállalkozások vagy természetes személyek által e jogviszonyra tekintettel adott halasztott fizetés vagy elõleg (kereskedelmi kölcsön), ide nem értve a pénzügyi intézmény által kötött ilyen ügyleteket,”
(13) A Hpt. 2. melléklete V. címének 3–4. pontja helyébe a következõ rendelkezés lép:
„3. Referenciaadat-szolgáltató: a 3. § (1) bekezdésének b)–c), illetve e)–f) pontjában foglalt tevékenységek legalább egyikét végzõ pénzügyi intézmény, pénzforgalmi intézmény, a Diákhitel Központ, a kizárólag garanciavállalással, ille tõ leg készfizetõ kezesség vállalásával foglalkozó jogi személy, a Bszt. 5. §-a (2) bekezdésének c) pontjában foglalt tevékenységet végzõ hitelintézet, befektetési vállalkozás, valamint a Tpt. szerinti értékpapír-kölcsönzést végzõ hitelintézet, befektetési vállalkozás, befektetési alap, befektetési alapkezelõ, elszámolóházi tevékenységet végzõ szervezet, önkéntes kölcsönös biztosító pénztár, magánnyugdíjpénztár, pénzügyi intézmény, központi értéktár és biztosító. Referenciaadat-szolgáltató a kereskedelmi kölcsönt nyújtó hitelezõ, valamint a határon átnyúló szolgáltatást végzõ más tagállambeli hitelezõ, ha a KHR-hez csatlakozott.
4. Vállalkozás: a gazdasági társaság, az európai részvénytársaság, a szövetkezet, a lakásszövetkezet és az egyéni vállalkozó, ide nem értve a referenciaadat-szolgáltatót. Vállalkozásnak minõsül a referenciaadat-szolgáltató, ha kereskedelmi kölcsönt nyújt.”
(14) A Hpt. 3. melléklete II. címe 1.2. pontjának felvezetõ szövege helyébe a következõ rendelkezés lép:
„1.2. a 3. § (1) bekezdésének b)–c) és e)–f) pontjában meghatározott szolgáltatásra, kereskedelmi kölcsönre, valamint a hallgatói hitelre vonatkozó szerzõdési adatok:”
(15) A Hpt. 3. melléklete II. címe 1.3. pontjának felvezetõ szövege helyébe a következõ rendelkezés lép:
„1.3. a 3. § (1) bekezdésének b)–c) és e)–f) pontjában foglalt szolgáltatásra vonatkozó szerzõdés, a kereskedelmi kölcsönszerzõdésre, valamint a külön jogszabályban meghatározott hallgatói hitelszerzõdés kezdeményezésére vonatkozó adatok:”
35. § A jelzálog-hitelintézetrõl és a jelzáloglevélrõl szóló 1997. évi XXX. törvény 7. §-a helyébe a következõ rendelkezés lép:
„7. § A jelzálog-hitelintézet jogosult az elõtörlesztés miatt keletkezõ költségeinek megtérítésére. Fogyasztónak nyújtott hitel esetében az elõtörlesztésre a fogyasztónak nyújtott hitelrõl szóló 2009. évi CLXII. törvény rendelkezéseit kell alkalmazni.”
36. § (1) A Tétv. 3. §-ának (7) bekezdése helyébe a következõ rendelkezés lép:
„(7) A (2)–(3) bekezdésben meghatározott tájékoztatás helyett a fogyasztónak nyújtott hitelrõl szóló 2009. évi CLXII. tör vény 6. §-ban és 7. §-ban elõírt tájékoztatást kell megadni, ha fogyasztónak nyújtott hitel nyújtására kerül sor.” (2) A Tétv. 3. §-a következõ (8)–(9) bekezdéssel egészül ki:
„(8) A (2) és (3) bekezdésben meghatározott tájékoztatás helyett a fogyasztónak nyújtott hitelrõl szóló 2009. évi CLXII. tör vény 6. § (8) bekezdésében elõírt tájékoztatást kell megadni, ha fizetési számlához kapcsolódó hitelkeret nyújtására kerül sor.
(9) Amennyiben az egymást követõ ügyletek, illetve az azonos jellegû elkülönült mûveletek, amelyek idõbeli kapcsolatban állnak egymással, az 1. § (2) bekezdésétõl eltérõen, alapmegállapodás nélkül ugyanazon felek között kerülnek végrehajtásra, az (1)–(8) bekezdések rendelkezéseit kizárólag az elsõ ügyletre vagy mûveletre kell alkalmazni. Ha egy évnél hosszabb ideig nem kerül sor ügylet vagy azonos jellegû mûvelet teljesítésére, az ezt követõ ügyletet vagy mûveletet új ügyletnek, illetve egy újabb mûveletsor elsõ mûveletének kell tekinteni, és arra az (1)–(7) bekezdések rendelkezéseit ismét alkalmazni kell.”
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2009. évi 196. szám 49515
(3) A Tétv. 4. §-a a következõ (3)–(4) bekezdéssel egészül ki:
„(3) A (2) bekezdés b) pontjában meghatározott tájékoztatás fogyasztónak nyújtott hitel nyújtása esetén legalább a fogyasztónak nyújtott hitelrõl szóló 2009. évi CLXII. tör vény 6. §-a (3) bekezdésének 4–7. pontjában, 9. pontjában és 6. §-a (4) bekezdésében foglalt adatokat, a hitel teljes összegét és a teljes hiteldíj mutatót egy reprezantatív példával tartalmazza.
(4) A (2) bekezdés b) pontjában meghatározott tájékoztatás fizetési számlához kapcsolódó hitelkeret nyújtása esetén legalább a fogyasztónak nyújtott hitelrõl szóló 2009. évi CLXII. tör vény 6. §-a (3) bekezdésének 4., 7. és 8. pontja, továbbá 6. § (8) bekezdésének c) pontjában foglalt adatokat tartalmazza, ha fogyasztó a fizetési számlához kapcsolódó hitelkeret azonnali rendelkezésre bocsátását kéri.”
(4) A Tétv. a 8. §-át köve tõen a következõ 8/A. §-sal egészül ki:
„8/A. § A 6–8. §-ban foglaltak helyett a fogyasztónak nyújtott hitelrõl szóló 2009. évi CLXII. tör vény 21. §-ában foglaltak szerint kell eljárni, ha a fogyasztónak nyújtott hitelszerzõdéstõl történõ elállásra kerül sor.”
37. § (1) A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletérõl szóló 2007. évi CXXXV. törvény (a továb biak ban: Psztv.) 4. §-a a következõ (2) bekezdéssel egészül ki és a § eredeti szövegének számozása (1) bekezdésre változik:
„(2) A Felügyelet látja el a kereskedelmi kölcsönt nyújtó hitelezõ felügyeletét a fogyasztónak nyújtott hitelrõl szóló 2009. évi CLXII. törvény hatálya alá tartozó tevékenysége tekintetében.”
(2) A Psztv. 5. §-a (1) bekezdésének a) pontja helyébe a következõ rendelkezés lép:
[A Felügyelet látja el a feladatkörében a 2006/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet végrehajtását] „a) a fogyasztói hitelmegállapodásokról és a 87/102/EGK tanácsi irányelv hatályon kívül helyezésérõl szóló 2008/48/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvet,”
(3) A Psztv. 9. §-ának (1) bekezdése a következõ q) ponttal egészül ki és az (1) bekezdés jelenlegi q) pontjának jelölése r) pontra változik:
[A Felügyelet honlapján közzéteszi]
„q) azon – az Európai Unió kötelezõ jogi aktusának átültetése céljából elfogadott – jogszabályi rendelkezések felsorolását, amelyek alapján a fogyasztó a termék értékesítésére vagy szolgáltatás nyújtására vonatkozó szerzõdéstõl elállhat,”
38. § Ez a tör vény a következõ uniós jogi aktusoknak való megfelelést szolgálja:
a) az Európai Parlament és a Tanács 2008/48/EK irányelve (2008. április 23.) a fogyasztói hitelmegállapodásokról és a 87/102/EGK tanácsi irányelv hatályon kívül helyezésérõl (1. § 2. § (1)–(2) bekezdése, 3–11. §, 14–16. §, 17. § (1) és (3) bekezdése, 18–24. §, 26–32. §, 34. §, 36–38. § továbbá az 1. és 2. melléklet,
b) a Bizottság 2001/193/EK ajánlása (2001. március 1.) a fogyasztóknak a lakáshitel szerzõdések megkötését megelõzõen nyújtandó tájékoztatásról (a 12. § és a 3. melléklet).
Sólyom László s. k., Dr. Katona Béla s. k.,
köztársasági elnök az Országgyûlés elnöke
1. melléklet a 2009. évi CLXII. törvényhez
Általános tájékoztató a hitelszerzõdés megkötését megelõzõen
1. Hitelezõ/hitelközvetítõ adatai
a hitelezõ neve (cégneve) ... [név]
levelezési címe ... [a fogyasztó által használandó cím]
telefonszáma* ...
e-mail címe* ...
telefaxszáma ...
internet címe* ...
adott esetben a hitelközvetítõ neve (cégneve) ... [név]
levelezési címe ... [a fogyasztó által használandó cím]
telefonszáma* ...
49516 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2009. évi 196. szám
e-mail címe* ...
telefaxszáma* ...
internet címe* ...
* jelölt mezõk kitöltése nem kötelezõ
Az „adott esetben” kifejezés szerepeltetése esetén a hitelezõnek kizárólag akkor kell kitöltenie az adott mezõt az adat tekintetében, ha az a hitelre vonatkoztatható, ha nem, a sort törölni szükséges.
A [...]-ban található szöveg helyébe a vonatkozó adatokat szükséges beírni.
2. A hitel lényeges jellemzõinek ismertetése
a hitel típusa ...
a hitel teljes összege
a hitelszerzõdésben szereplõ hitel összege vagy
a lehívható összeg felsõ határa ...
a hitel lehívásának feltételei
a hitel rendelkezésre bocsátásának módja és idõpontja ...
a hitel futamideje ...
a törlesztõrészletek és elszámolásuk módja Önnek az alábbi fizetéseket kell teljesítenie:
... [a törlesztõrészletek összege, a törlesztõrészletek száma,
a törlesztés gyakorisága]
A hitelkamatok és minden egyéb
ellenszolgáltatás – ideértve a díjat, jutalékot és költséget – fizetésének módja: ...
a fizetendõ teljes összeg a tõke, valamint a hitelkamatok és minden egyéb ellenszolgáltatás, ideértve a díjat, jutalékot és költséget ...
[a hitel teljes összege és a hitel teljes díja] adott esetben a termék értékesítéséhez vagy a szolgáltatás nyújtásához kapcsolódó halasztott fizetés formájában nyújtott hitel esetén a termék vagy szolgáltatás megnevezése és készpénzára ...
adott esetben a szükséges biztosítékok a hitelszerzõdéshez szükséges biztosítékok jellemzõje ... [a szükséges biztosíték típusa]
adott esetben a törlesztõ-részletek megfizetése nem eredményezi haladéktalanul a hitelösszeg törlesztését ...
3. A hitellel kapcsolatos ellenszolgáltatás hitelkamat vagy hitelkamatok ...%
... [rögzített vagy változó hitelkamat; utóbbi esetén a kiinduló referencia-kamatláb mértéke; az egyes hitelkamatok idõtartamai]
teljes hiteldíj mutató (THM)
a hitel teljes díjának aránya a hitel teljes összegéhez éves százalékában kifejezve; a THM a különbözõ ajánlatok összehasonlítását segíti ...%
... [a reprezentatív példa valamennyi feltétele] hitelszerzõdés megkötéséhez szükséges
– biztosítási vagy
– egyéb járulékos szolgáltatási szerzõdés fennállása ha a hitelezõ e szolgáltatások ellenszolgáltatását nem ismeri, azok a THM-ben nem szerepelnek
igen/nem [ha igen, annak típusa] ...
igen/nem [ha igen, annak típusa] ...
hitelkamaton kívüli minden ellenszolgáltatás, ideértve a díjat, jutalékot, költséget ...
adott esetben egy vagy több fizetési számla szükséges a hitelszerzõdés megkötéséhez ...
adott esetben a készpénz-helyettesítõ fizetési eszközhöz kapcsolódó valamennyi jutalék, díj, költség vagy egyéb fizetési kötelezettség ...
adott esetben a hitelkamaton kívüli minden egyéb ellenszolgáltatás, ideértve a díjat, jutalékot, költséget ...
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2009. évi 196. szám 49517 adott esetben a hitelkamaton kívüli minden egyéb ellenszolgáltatás – ideértve a díjat, jutalékot, költséget – módosításának feltételei ...
adott esetben közjegyzõi díj ...
késedelmi kamat, vagy egyéb olyan fizetési kötelezettség, amely a szerzõdésben vállalt kötelezettség nem teljesítésébõl származik a törlesztés elmulasztása Önre nézve komoly következményekkel járhat (pl.: zálogtárgy végrehajtása) és megnehezíthetik a hitelhez jutást
A törlesztõrészletek megfizetésének elmulasztása miatt Önnek a következõ fizetési kötelezettsége keletkezik: ... [az alkalmazandó hitelkamat, valamint a késedelmi kamat]
4. Egyéb jogi tájékoztatás
elállási jog fennállása
Önnek joga van a hitelszerzõdéstõl 14 napon belül elállni
igen/nem
elõtörlesztés
Ön bármikor jogosult a hitel részleges vagy teljes elõtörlesztésére ...
adott esetben az elõtörlesztés esetleges költségei az elõtörlesztés esetén a hitelezõ Öntõl a következõ költségek megtérítésére jogosult ... [az elõtörlesztéssel kapcsolatos költségek megtérítését
a 24. § rendelkezései szerint kell meghatározni]
a 14. § (4) bekezdése szerinti tájékoztatás a hitelezõnek haladéktalanul és díjmentesen tájékoztatnia kell Önt a hitelreferencia-szolgáltatás igénybevétele során történõ adatátadás eredményérõl, ha a hitelezõ a hitelreferencia-szolgáltatás igénybevétele alapján Önnel nem kíván szerzõdést kötni. Nem terheli e kötelezettség a hitelezõt, ha a tájékoztatási kötelezettség teljesítését tör vény vagy az Európai Unió általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó jogi aktusa kizárja ...
hitelszerzõdés tervezetének egy példányához való jog Önnek joga van ahhoz, hogy a hitelezõ a hitelszerzõdés-tervezetének egy példányát díj-, költség- és egyéb fizetési kötelezettség mentesen rendelkezésére bocsássa nem terheli e kötelezettség a hitelezõt, ha a hitelezõ Önnel nem kíván szerzõdést kötni ...
adott esetben ezen tájékoztatás érvényességének idõbeli korlátozása Ez a tájékoztatás ...-tól ...-ig érvényes.
5. Adott esetben a távértékesítés keretében kötött hitelszerzõdések esetén nyújtandó kiegészítõ tájékoztatás a hitelezõ a fogyasztó lakóhelye szerinti tagállambeli képviselõjének neve (cégneve)
... [név]
levelezési címe ... [a fogyasztó által használandó cím]
telefonszáma* ...
e-mail címe* ...
telefaxszáma* ...
internet címe* ...
a hitelezõ cégjegyzékszáma vagy bírósági nyilvántartásba vételi száma
... [cégjegyzékszám vagy bírósági nyilvántartásba vételi szám]
a hitelezõ tevékenységét engedélyezõ felügyelõ hatóság ...
az elállási jog gyakorlása ... [az elállási (felmondási) jog gyakorlásának feltételeirõl, módjáról és jogkövetkezményeirõl; továbbá arról a címrõl (elektronikus levelezési címrõl, telefaxszámról), amelyre a fogyasztónak elállási (felmondási) nyilatkozatát küldenie kell]
a szerzõdés létrejöttét megelõzõ idõszakban a hitelezõ által alkalmazandó jog
... 49518 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2009. évi 196. szám jogválasztás, továbbá kizárólagos hatáskör, ille té kesség kikötése
... [vonatkozó szerzõdési rendelkezés meghatározása]
nyelvhasználat ... [az elõ ze tes tájékoztatás nyelvérõl, a szerzõdéskötés nyelvérõl, továbbá a szerzõdés hatálya alatt a fogyasztóval való kapcsolattartás – a fogyasztóval egyetértésben megállapított – nyelv]
szerzõdésbõl eredõ jogviták peren kívüli rendezésére rendelkezésre álló olyan lehetõség, amelynek a hitelezõ aláveti magát ...
2. melléklet a 2009. évi CLXII. törvényhez Fizetési számlához kapcsolódó hitelkeret szerzõdési tájékoztató
1. Hitelezõ/hitelközvetítõ adatai
a hitelezõ neve (cégneve) ... [név]
levelezési címe ... [a fogyasztó által használandó cím]
telefonszáma* ...
e-mail címe* ...
telefaxszáma ...
internet címe* ...
adott esetben a hitelközvetítõ neve (cégneve) ... [név]
levelezési címe ... [a fogyasztó által használandó cím]
telefonszáma* ...
e-mail címe* ...
telefaxszáma* ...
internet címe* ...
* jelölt mezõk kitöltése nem kötelezõ
Az „adott esetben” kifejezés szerepeltetése esetén a hitelezõnek kizárólag akkor kell kitöltenie az adott mezõt az adat tekintetében, ha az a hitelre vonatkoztatható, ha nem, a sort törölni szükséges.
A [...]-ban található szöveg helyébe a vonatkozó adatokat szükséges beírni.
2. A hitel lényeges jellemzõinek ismertetése
a hitel típusa ...
a hitel teljes összege
a hitelszerzõdésben szereplõ hitel összege vagy
a lehívható összeg felsõ határa ... a hitel lehívásának feltételei a hitel rendelkezésre
bocsátásának módja és idõpontja ... a hitel futamideje ...
adott esetben Önt a hitelezõ bármikor felszólíthatja
a hitel teljes összegének visszafizetésére ...
3. A hitellel kapcsolatos ellenszolgáltatás hitelkamat vagy hitelkamatok ...%
... [rögzített vagy változó hitelkamat; utóbbi esetén a kiinduló referencia-kamatláb mértéke; az egyes hitelkamatok idõtartamai]
teljes hiteldíj mutató (THM)
a hitel teljes díjának aránya a hitel teljes összegéhez éves százalékában kifejezve; a THM a különbözõ ajánlatok összehasonlítását segíti ...%
... [a reprezentatív példa valamennyi feltétele] adott esetben a hitelkamaton kívüli minden egyéb ellenszolgáltatás, ideértve a díjat, jutalékot, költséget, és azok módosításának feltételei
... [A hitelkamaton kívüli minden egyéb, a szerzõdés megkötésétõl fizetendõ ellenszolgáltatás.]
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2009. évi 196. szám 49519
késedelmi kamat, vagy egyéb olyan fizetési kötelezettség, amely a szerzõdésben vállalt kötelezettség nem teljesítésébõl származik A törlesztõrészletek megfizetésének elmulasztása miatt Önnek a következõ fizetési kötelezettsége keletkezik: ... [az alkalmazandó hitelkamat, valamint a késedelmi kamat]
4. Egyéb jogi tájékoztatás
hitelszerzõdés felmondása ... [a felmondási jog gyakorlásának feltételei, módja] a 14. § (4) bekezdés szerinti tájékoztatás a hitelezõnek haladéktalanul és díjmentesen tájékoztatnia kell Önt a hitelreferencia-szolgáltatás igénybevétele során történõ adatátadás eredményérõl, ha a hitelezõ a hitelreferencia-szolgáltatás igénybevétele alapján Önnel nem kíván szerzõdést kötni. Nem terheli e kötelezettség a hitelezõt, ha a tájékoztatási kötelezettség teljesítését tör vény vagy az Európai Unió általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó jogi aktusa kizárja ...
adott esetben ezen tájékoztatás érvényességének idõbeli korlátozása
Ez a tájékoztatás ...-tól ...-ig érvényes.
5. Adott esetben a távértékesítés keretében kötött hitelszerzõdések esetén nyújtandó kiegészítõ tájékoztatás a hitelezõnek a fogyasztó lakóhelye szerinti tagállambeli
képviselõjének neve (cégneve)
... [név]
címe ... [a fogyasztó által használandó cím]
telefonszáma* ...
e-mail címe* ...
telefaxszáma* ...
internet címe* ...
a hitelezõ cégjegyzékszáma vagy bírósági
nyilvántartásba vételi száma
... [cégjegyzékszám vagy bírósági nyilvántartásba vételi szám]
a hitelezõ tevékenységét engedélyezõ felügyelõ hatóság ...
az elállási jog gyakorlása ... [az elállási (felmondási) jog gyakorlásának feltételeirõl, módjáról és jogkövetkezményeirõl; továbbá arról a címrõl (elektronikus levelezési címrõl, telefaxszámról), amelyre a fogyasztónak elállási (felmondási) nyilatkozatát küldenie kell]
a szerzõdés létrejöttét megelõzõ idõszakban a hitelezõ által alkalmazandó jog ...
jogválasztás, továbbá kizárólagos hatáskör, ille té kesség kikötése ... [vonatkozó szerzõdési rendelkezés meghatározása]
nyelvhasználat ... [az elõ ze tes tájékoztatás nyelvérõl, a szerzõdéskötés nyelvérõl, továbbá a szerzõdés hatálya alatt a fogyasztóval való kapcsolattartás – a fogyasztóval egyetértésben megállapított – nyelv]
szerzõdésbõl eredõ jogviták peren kívüli rendezésére rendelkezésre álló olyan lehetõség, amelynek a hitelezõ aláveti magát ...
3. melléklet a 2009. évi CLXII. törvényhez
I. Általános tájékoztatás a jelzáloghitelekrõl
1. A hitelezõvel kapcsolatos adatok:
1.1. a hitelezõ neve (cégneve) és címe (székhelye),
1.2. amennyiben van, a hitelközvetítõ neve (cégneve) és címe (székhelye).
2. A jelzáloghitellel kapcsolatos adatok:
2.1. felhasználási célok, amelyre a hitel fordítható,
49520 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2009. évi 196. szám
2.2. a jelzáloghitel biztosítékai,
2.3. a hitelezõ által kínált jelzáloghitelek típusai, a rögzített és a változó kamatozású hitelek közötti különbségek rövid ismertetésével beleértve a fogyasztót érintõ hatásokat,
2.4. a kamatozás típusai: rögzített, változó és ezek kombinációi,
2.5. egy tipikus jelzáloghitel fogyasztót terhelõ költsége,
2.6. a jelzáloghitelhez kapcsolódó költségek listája, például: adminisztratív, biztosítási, jogi és közvetítõi költségek,
2.7. a hitelezõ által kínált törlesztési lehetõségek, beleértve a törlesztõrészletek számát, összegét és a törlesztés gyakoriságát,
2.8. az elõtörlesztés lehetõsége és annak feltételei,
2.9. szükséges-e a fedezetül szolgáló ingatlan értékelése, ha igen, ki végzi el,
2.10. a lakáshitelek törlesztéséhez kapcsolódó adókedvezményre és egyéb állami támogatásra vonatkozó általános tájékoztatás, illetve tájékoztatás arról, hogy hol lehet további felvilágosítást kapni,
2.11. adott esetben a hitelbírálat idõtartama.
II. Személyes tájékoztatás a jelzáloghitelrõl
Megnevezés Leírás
Bevezetõ szöveg „Jelen tájékoztató nem minõsül jogilag kötelezõ érvényû ajánlatnak.
A tájékoztatóban szereplõ adatokat a hitelezõ jóhiszemûen nyújtja és azon
ajánlatát tükrözik, amelyet a rendelkezésre álló információk alapján
a jelenlegi piaci feltételek mellett tenne. Az adatok a piaci feltételek
változása esetén megváltozhatnak.
A tájékoztató nem kötelezi a hitelezõt a hitel jóváhagyására.”
1. Hitelezõ
2. A termék leírása A termék rövid, érthetõ bemutatása
Egyértelmûvé kell tenni, hogy ingatlanon alapított jelzálogjogról, vagy más általánosan alkalmazott biztosítékról van-e szó.
Egyértelmûvé kell tenni, hogy a kínált hitelnél a tõketartozás megfizetése csak a futamidõ végén egy összegben esedékes, vagy a hitel futamideje alatt kamatot és tõkét is törleszt a fogyasztó.
Egyértelmûvé kell tenni, hogy a hitel feltételei függnek-e attól, hogy a fogyasztó mekkora önerõvel rendelkezik (pl. a lakás értékének arányában kifejezve).
Egyértelmûen jelezni kell, hogy a hitelfeltételek függenek-e harmadik fél által vállalt kezességtõl.
3. Kamat (feltüntetve a kamat típusát és a rögzített kamatperiódus idõtartamát)
Változó kamat esetén annak bemutatása, hogy milyen esetben változhat. Van-e kedvezményes kamatozású idõszak és ehhez milyen feltételek, bírságok kapcsolódnak elõtörlesztés esetén.
Van-e felsõ és alsó határa a kamatlábnak.
Változó kamatláb esetén indexált kamatlábról van-e szó, és ha igen, az indexálás részletei.
4. Teljes hiteldíj mutató
5. A hitel összege és devizaneme
6. A futamidõv 7. A törlesztések száma és gyakorisága
8. Állandó (annuitásos) törlesztés esetén az egyes törlesztõrészletek összege
9. Csak kamattörlesztéses, befektetéssel kombinált hitelek esetén
Türelmi idõ biztosítása esetén fel kell tüntetni:
a) az egyes kamatfizetések összegét és gyakoriságát (lásd 7. pont),
b) a tõketörlesztéshez igénybe vett befektetésbe történõ fizetések összege és gyakorisága (lásd 7. pont)
Fel kell hívni a fogyasztó figyelmét, ha elõfordulhat, hogy a befektetésbe befizetett összeg nem fedezi a kölcsön összegét.
Egyértelmûvé kell tenni, hogy az ajánlat függ-e attól, hogy a fogyasztó elfogadja-e a befektetési formát.
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2009. évi 196. szám 49521
10. Egyéb egyszeri költségek Azon egyszeri költségek felsorolása, amelyeket az fogyasztónak meg kell fizetnie a jelzáloghitel felvételéhez.
Ha az egyszeri költségek a hitelezõk közvetett vagy közvetlen ellenõrzése alá tartoznak, meg kell adni a költségek becsült összegét.
Fel kell tüntetni, hogy a költség kifizetése függ-e a hitelbírálat eredményétõl.
Egyszeri költségek pl.: ügyintézési költségek, jogi díjak, közjegyzõi díj, értékbecslés díja.
Jelezni kell, ha az ajánlat függ attól, hogy a hitelhez kapcsolódó szolgáltatásokat a fogyasztó a hitelezõn keresztül veszi-e igénybe.
11. Egyéb rendszeres költségek
(amelyeket a 8. pont nem tartalmaz)
E költségek pl.:
– hitelfedezeti biztosítás díja,
– tûzkár elleni biztosítás díja,
– ingatlan és ingóság biztosításának díja.
Jelezni kell, ha az ajánlat függ attól, hogy a kölcsönhöz kapcsolódó szolgáltatásokat a fogyasztó a hitelezõn keresztül veszi-e igénybe.
12. Elõtörlesztés A hitelezõnek jeleznie kell:
– az elõtörlesztés lehetõségét és feltételeit,
– az elõtörlesztéssel kapcsolatos díjakat.
Ha nem lehet ebben a szakaszban meghatározni a díjat, jelezni kell, hogy a fogyasztónak meg kell fizetnie a hitelezõ lejárat elõtti visszafizetéssel járó költségeit.
13. Belsõ panaszkezelés A kapcsolattartó neve, címe és telefonszámav 14. Törlesztési táblázat A hitelezõnek biztosítania kell egy szemléltetõ, összefoglaló törlesztési táblázatot, amely legalább a következõket tartalmazza:
– a havi vagy negyedéves törlesztõrészleteket (az adott esetben) az elsõ évre vonatkozóan,
– az éves törlesztéseket a kölcsön teljes futamideje alatt.
A táblázatban fel kell tüntetni a következõ adatokat:
– visszafizetett tõke összege,
– a kamat összege,
– a fennmaradó tõke összege,
– az egyes törlesztõrészletek összege,
– a tõke és a kamatok összege.
Egyértelmûen fel kell tüntetni, hogy a táblázat szemléltetés céljából készült,
továbbá fel kell hívni a figyelmet arra, ha az ajánlott hitel kamata változó.
15. Fizetési számla Egyértelmûen fel kell tüntetni, hogy kötelezõ-e a fogyasztónak a hitelezõnél számlát vezetnie, ille tõ leg a jövedelmét a hitelezõnél vezetett számlára utaltatnia.
A Kormány 361/2009. (XII. 30.) Korm. rendelete
a körültekintõ lakossági hitelezés feltételeirõl és a hitelképesség vizsgálatáról
A Kormány a hitelintézetekrõl és pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény 235. § (1) bekezdésének a) és g) pontjában, és a fogyasztónak nyújtott hitelrõl szóló 2009. évi CLXII. tör vény 30. §-ának b) pontjában foglalt felhatalmazás alapján, az Alkotmány 35. § (1) bekezdésének b) pontjában foglalt feladatkörében eljárva a következõket rendeli el.
A rendelet hatálya
1. § (1) E rendelet rendelkezéseit kell alkalmazni a hitelnyújtó Magyar Köztársaság területén hitel és pénzkölcsön nyújtási tevékenysége keretében természetes személlyel kötött szerzõdéseire.
(2) E rendelet rendelkezéseit kell alkalmazni a természetes személynek nyújtott pénzügyi lízingre azzal, hogy ahol e rendelet hitelt említ, ott pénzügyi lízinget, ahol törlesztõrészletet említ, ott lízingdíjat kell érteni, kivéve, ha e rendelet ettõl eltérõen rendelkezik.
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2009. évi 196. szám 49567
(3) E rendelet hatálya nem terjed ki:
a) a természetes személy fizetési nehézsége és késedelme miatt a meglévõ hitelei módosítására, átütemezésére, amennyiben ezáltal a hiteltartozás fennálló összege nem növekszik és az új hitel nem tartozik
aa) a 4. § (2) bekezdésének b) pontjában kezelt kategóriába, ha az eredeti hitel euró alapú hitel vagy euróhitel,
ab) a 4. § (2) bekezdésében kezelt kategóriákba, ha az eredeti hitel forinthitel;
b) a már fennálló hitellel rendelkezõ természetes személy fizetõképességének biztosítása érdekében ugyanazon hitelnyújtónál történõ új hitel nyújtására, ha az további eladósodottságot csak a fizetõképesség helyreállításával indokolt mértékig eredményez;
c) kézizálog fedezetû kölcsön nyújtására;
d) értékpapír vagy betét fedezete mellett nyújtott kölcsönre, valamint
e) a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium egyes fejezeti kezelésû elõirányzatai kezelésérõl és támogatásainak lebonyolításáról 19/2008. (X. 8.) NFGM rendelet 66. §-a szerinti Széchenyi Kártya konstrukcióra.
(4) E rendelet hatálya – a 6. § kivételével – nem terjed ki az olyan ingatlanra alapított jelzálogjog fedezete mellett nyújtott hitelre, amelynél a szerzõdés alapján fennálló hitel tõkeösszege folyamatosan növekszik, és a hitel visszafizetésének esedékessége a természetes személy halálát, ille tõ leg a fedezetként szolgáló ingatlan életvitelszerû használatának felhagyását vagy értékesítését köve tõen áll be.
(5) E rendelet 6. §-át nem kell alkalmazni az állami kezességvállalással biztosított lakáscélú kölcsönökre.
(6) E rendelet hatálya – a 4. § (1) és (2) bekezdésében meghatározott belsõ szabályzati korlátok alkalmazásának kivételével – nem terjed ki a hatálybalépésekor fennálló hitelek más hitelnyújtónál történõ kiváltására, ha
a) ezáltal a hiteltartozás kiváltáskor fennálló összege – devizahitel esetén a hitel eredeti devizanemében meghatározott összeg – nem növekszik, és
b) az új hitel nem tartozik
ba) a 4. § (2) bekezdésének b) pontjában kezelt kategóriába, ha az eredeti hitel euró alapú hitel vagy euróhitel,
bb) a 4. § (2) bekezdésében kezelt kategóriákba, ha az eredeti hitel forinthitel.
Értelmezõ rendelkezések
2. § E rendelet alkalmazásában:
1. csoport: a hitelintézetekrõl és pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. tör vény ben (a továb biak ban: Hpt.) meghatározott fogalom;
2. devizahitel:
a) forinttól eltérõ pénznemben folyósított hitel,
b) devizában nyilvántartott, de forintban folyósított hitel;
3. gépjármû piaci értéke: új gépjármû esetén a gépjármû bruttó vételára, használt gépjármû esetén a nemzetközi kereskedelmi jármûadatbázissal rendelkezõ, Európában és Magyarországon is a teljes gépjármûszegmens által használt és elfogadott gépjármû értékelõ rendszer felhasználásával számított eladási érték;
4. hitel: a Hpt.-ben meghatározott hitel és pénzkölcsön;
5. hitelnyújtó: a pénzügyi intézmény és a pénzforgalmi intézmény;
6. hitelezhetõségi limit: a hitelnyújtó belsõ szabályzata alapján forintban meghatározott maximális havi hiteltörlesztési képességet kifejezõ összeg;
7. ingatlan forgalmi értéke: a termõföldnek nem minõsülõ ingatlanok hitelbiztosítéki értékének meghatározására vonatkozó módszertani elvekrõl szóló 25/1997. (VIII. 1.) PM rendelet 2. § (2) bekezdésének a) pontjában és a termõföld hitelbiztosítéki értéke meghatározásának módszertani elveirõl szóló 54/1997. (VIII. 1.) FM rendelet 3. §
(2) bekezdésének a) pontjában meghatározott, a piaci összehasonlító adatok elemzésén alapuló értékelés szerint meghatározott érték;
8. kitettség: a Hpt.-ben meghatározott fogalom;
9. pénzforgalmi intézmény: az a Hpt.-ben meghatározott pénzforgalmi intézmény, aki engedéllyel rendelkezik a pénzforgalmi szolgáltatásához kapcsolódóan hitel- és pénzkölcsönnyújtási tevékenység végzésére;
10. pénzügyi intézmény: a Hpt.-ben meghatározott fogalom, ideértve az Európai Unió más tagállamában vagy az Európai Gazdasági Térségrõl szóló megállapodásban részes más államban székhellyel rendelkezõ és ott jogszerûen tevékenységet végzõ, a Magyar Köztársaság területén határon átnyúló szolgáltatást nyújtó pénzügyi intézményt is;
11. pénzügyi lízing: a Hpt.-ben meghatározott fogalom.
49568 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2009. évi 196. szám
A körültekintõ lakossági hitelezés általános követelményei
3. § (1) A hitelnyújtó nem nyújthat hitelt kizárólag a hitelkockázati fedezet figye lembe véte lével, a természetes személy hitelképességét, illetve hitelezhetõségét minden egyes hitelbírálatkor meg kell vizsgálnia.
(2) A hitelképesség, illetve hitelezhetõség vizsgálatának a 4. § (1) bekezdésének alapján elkészített belsõ szabályzat szerint a természetes személy vagy a természetes személy háztartása jövedelmi helyzetén és az ez alapján meghatározott hitelezhetõségi limiten kell alapulnia.
(3) A hitelnyújtó gondoskodik arról, hogy a Magyar Nemzeti Bank és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete által a honlapján közzétett, a túlzott eladósodottság kockázatairól szóló tájékoztatót a hitelnyújtóval – ideértve annak közvetítõivel is – kapcsolatba kerülõ hiteligénylõ természetes személyek a hitelképesség vizsgálatát megelõzõen kézhez kapják.
4. § (1) A hitelnyújtó a belsõ szabályzatában rögzíti:
a) a hitelezhetõségi vizsgálat alanyi körét, amely a természetes személyre vagy a természetes személy háztartására terjedhet ki, utóbbi esetben a háztartás fogalmának meghatározását is;
b) az egyes hiteltípusoknál a hitelezhetõségi limit kiszámítása szempontjából figye lembe vehetõ jövedelmi tételeket és azok igazolásának módját;
c) a hitelnyújtó által megkívánt igazolások meghatározását, illetve a nyilatkozat tartalmát a természetes személy más hitelnyújtóval szemben fennálló egyéb hiteleirõl;
d) a természetes személy meglévõ hitelei beszámításának technikáját a hitelezhetõségi limit kiszámításakor;
e) a hitelezhetõségi limit kiszámításának módszerét az egyes hiteltípusoknál.
(2) A devizahitel havi törlesztõrészlete folyósításkor nem lehet magasabb:
a) euró alapú hiteleknél és euróhiteleknél a hitelezhetõségi limit 80%-ánál;
b) más devizahiteleknél a hitelezhetõségi limit 60%-ánál.
(3) A (2) bekezdésben foglaltakat nem kell alkalmazni, ha a természetes személy dokumentálhatóan a hitel devizanemében fennálló rendszeres jövedelemmel rendelkezik, amennyiben a természetes személy ezen jövedelme eléri legalább a természetes személy összes devizában fennálló hitele törlesztõrészleteinek összegét.
(4) Az egy csoportba tartozó hitelnyújtóknál az (1) bekezdésben meghatározott belsõ szabályzatok tartalmát egységes elvek alapján kell megállapítani.
(5) A hitelnyújtónak figye lembe kell venni a hitelezhetõségi limit meghatározásakor a természetes személy összes ismert hiteltartozását, amely a hitelnyújtóval vagy más hitelnyújtóval szemben áll fenn.
(6) A hitelnyújtó köteles a hitelezés körében a hitelnyújtótól elvárható körültekintéssel eljárni annak érdekében, hogy a természetes személy pénzügyi helyzetét feltárja, ideértve minden olyan hitelinformációs rendszer lekérdezést, amelyhez csatlakozott vagy amelynek tagja.
5. § (1) Lakás-elõtakarékossági szerzõdéssel vagy életbiztosítási szerzõdéssel kombinált lakáscélú hitel esetén a kapcsolódó befizetési kötelezettséget figye lembe kell venni a hitelezhetõségi limit meghatározásánál, mint törlesztõrészlet növelõ tényezõt.
(2) Lakás-elõtakarékossági szerzõdéssel kombinált lakáscélú hitel esetén nem vehetõ figye lembe a hitel összegének meghatározásánál a lakás-takarékpénztári hitel.
(3) Életbiztosítási szerzõdéssel kombinált lakáscélú hitel esetén a hitel összegének meghatározásánál csak a tõkegarantált összeg és a hozamgarancia, az eléréses életbiztosítás esetén csak a biztosítási összeg vehetõ figye lembe.
(4) Ha a hitelnyújtó egy kedvezményes idõtartamra alacsonyabb kamatot és díjakat számít fel vagy a tõketörlesztés megkezdésére haladékot nyújt, a kedvezményes idõtartam lejárta utáni legmagasabb törlesztõrészletet kell figye lembe venni a hitelezhetõségi limitnek való megfelelés vizsgálatánál.
Ingatlanra alapított jelzálogjog fedezete mellett nyújtott hitelre, pénzügyi lízingre vonatkozó szabályok
6. § (1) Az ingatlanra alapított jelzálogjog fedezete mellett nyújtott forinthiteleknél a kitettség vállaláskori értéke nem haladhatja meg az ingatlan forgalmi értékének 75%-át, pénzügyi lízingnél 80%-át. Építés alatt lévõ létesítményre nyújtott hitelnél a korlát az ingatlan teljes készültségének elérésekori forgalmi értékre vonatkoztatva értendõ.
(2) Az ingatlanra alapított jelzálogjog fedezete mellett nyújtott euró alapú hiteleknél és euróhiteleknél a kitettség vállaláskori értéke nem haladhatja meg az ingatlan forgalmi értékének 60%-át, pénzügyi lízingnél 65%-át.
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2009. évi 196. szám 49569
(3) Az ingatlanra alapított jelzálogjog fedezete mellett nyújtott, a (2) bekezdéstõl eltérõ pénznemben meghatározott devizahitelek kitettségének vállaláskori értéke nem haladhatja meg az ingatlan forgalmi értékének 45%-át, pénzügyi lízingnél 50%-át.
(4) Az (1)–(3) bekezdésben meghatározott arányok számításánál figye lembe kell venni az ingatlan-nyilvántartásba már bejegyzett jelzáloggal fedezett követelésnek az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett értékét.
(5) Ha a hitelnyújtó ugyanannak a természetes személynek ugyanazon ingatlanára többféle pénznemben nyújt hitelt, akkor az (1)–(3) bekezdésben meghatározott limitek közül az alacsonyabbat kell alkalmazni a teljes kitettségre. A gépjármûvásárláshoz nyújtott hitelekre vonatkozó szabályok
7. § (1) Gépjármûvásárláshoz nyújtott forinthitel esetén a kitettség vállaláskori értéke nem haladhatja meg a gépjármû piaci értékének 75%-át, pénzügyi lízing esetén 80%-át.
(2) Gépjármûvásárláshoz nyújtott euró alapú hitel és euróhitel esetén a kitettség vállaláskori értéke nem haladhatja meg a gépjármû piaci értékének 60%-át, pénzügyi lízing esetén 65%-át.
(3) Gépjármûvásárláshoz nyújtott a (2) bekezdéstõl eltérõ pénznemben meghatározott devizahitel esetén a kitettség vállaláskori értéke nem haladhatja meg a gépjármû piaci értékének 45%-át, pénzügyi lízing esetén 50%-át.
(4) Ha a hitelnyújtó ugyanannak a természetes személynek ugyanazon gépjármûre többféle pénznemben nyújt gépjármûvásárláshoz hitelt, akkor az (1)–(3) bekezdésben meghatározott limitek közül az alacsonyabbat kell alkalmazni a teljes kitettségre.
(5) A gépjármûvásárláshoz nyújtott hitelek szerzõdéskötéskori futamideje nem lehet több, mint 84 hónap. Átmeneti és záró rendelkezések
8. § (1) E rendelet – a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel – 2010. március 1-jén lép hatályba.
(2) E rendelet 3–5. §-a 2010. június 11-én lép hatályba.
(3) E rendelet rendelkezéseit a hatálybalépésüket köve tõen kötött szerzõdésekre kell alkalmazni.
9. § A hitelezési kockázat kezelésérõl és tõkekövetelményérõl szóló 196/2007. (VII. 30.) Korm. rendelet 12. § (3) bekezdés d) pontjában a „hetven” szövegrész helyébe a „hetvenöt” szöveg lép.
10. § E rendelet 9. §-a 2010. március 2-án hatályát veszti. E § 2010. március 3-án hatályát veszti.

A miniszterelnök helyett:
Kiss Péter s. k.,
a társadalompolitika összehangolásáért felelõs
tárca nélküli

Szeretne többet tudni?