I. Személlyel kapcsolatos biztosítások

pénzügyi tanácsadásA biztosításokat a személy és vagyon kategóriákon kívül két másik szempont szerint is lehet osztályozni: kockázati és tőkegyűjtő.
A kockázati biztosítás a szerződés lejártakor/felbontásakor, ha addig nem történt káresemény, kifizetés nélkül megszűnik.
A tőkegyűjtő biztosítás a nevében szereplően tőke gyűjtésére is szolgál, ezért a biztosítás kockázati díja felett további összeget helyezünk el, ami a biztosítási szerződéshez kötött számlánkra kerül. Ennél a típusnál a szerződés lejártakor a számlán összegyűlt tőkét kamatokkal együtt. Ez a kategória kizárólag élet biztosításoknál létezik.

Az újságokban, illetve az Interneten közzétett adatok alapján akár naponta nyomon követhetjük befektetésünk értékét. Lehetőségünk van a kockázat szintjének megválasztására, magasabb hozamok elérésére.

II. Baleset- és betegségbiztosítás

A baleset mindig váratlanul, hirtelen külső hatásra bekövetkező eseményt jelent. Ha valaki több hétre kiesik a munkából, akkor annak csökken arra az időszakra a jövedelme, míg költségei emelkedhetnek a gyógyítási költségekkel. Ennek a negatív eseménysornak az ellentételezésére találták ki a balesetbiztosítást. A betegség ugyan váratlanul jelentkezik, de többnyire nem rendelhető egy adott rövid idejű külső behatáshoz. Lényeges eltérése a balesethez képest, hogy az életkor előrehaladtával jelentősen változik a valószínűsége és a súlyossága, ezért külön kategóriaként kezelik. Külön díjszabást alkalmaznak rá és díja az életkor függvényében jelentősen emelkedik.

III. Életbiztosítás

pénzügyi tanácsadásAz életbiztosítás, mint a neve is mutatja, valakinek az életéről szól. Létezik tisztán kockázati biztosítási formában, de ezt a változatot többnyire valaminek a fedezetére kötik. Ilyen pl. a hosszú lejáratú hitel, amikor a hitelt felvevő halála esetén a kölcsön összegét a biztosító fizeti vissza.
A leggyakoribb életbiztosítás a tőkegyűjtő változat. Ez talán a legnépszerűbb öngondoskodási forma.
Öngondoskodás, mert a módozattól függően gondoskodhatunk a nagy valószínűséggel elérkező nyugdíjas éveinkről, hogy olyan színvonalon élhessünk, amelyen szeretnénk, még akkor is, ha baleset vagy betegség miatt idő előtt kell a munkát abbahagynunk. Segít, ha megváltozik egészségi állapotunk, és ezért át kell szervezni/alakítani életünket és örnyezetünket. Segít a hátramaradottaknak átvészelni a legnehezebb időszakot és ad időt átszervezni az életet. Segít gyermekünk oktatásának, életkezdésének költségét összegyűjteni, még egy tragédia esetén is.

IV. Utazási biztosítás

A név itt is beszédes: ezt a biztosítási típust utazások alkalmával szokás igénybe venni.
Az otthonunktól távol érő bajok kezelésében nyújt anyagi segítséget. Igény szerint tartalmazhat egyszerre baleset-, betegség-, felelősség-, és vagyonbiztosítást. Ez tipikus egyszeri díjas biztosítás.
Baleset- és betegségbiztosítás távoli vidéken is rendezi az egészségügyi ellátásunk, szükség esetén speciális hazaszállításunk költségeit.
A vagyonbiztosítás elveszett, ellopott, megrongálódott vagy tönkrement vagyontárgyaink javíttatásában, pótlásában nyújt támogatást.
Biztosításkötést elindíthatunk valamelyik biztosítótársaság irodájában, brókercég irodájában, saját otthonunkban egy üzletkötő segítségével, sőt már az Interneten is, tehát bárhol. Viszont a szükséges nyomtatványok kitöltése, aláírása és a biztosítási díj befizetése/átadása/átutalása még nem jelenti a biztosítás megkötését.

Itt mindenképpen kérjék szakember segítségét!