Közeledni látszanak az álláspontok

pénzügyi tanácsadás

Erdei Tamás, a A Magyar Bankszövetség elnöke szerint a magyar bankrendszer stabil és egészséges, aminek én mint ügyfél roppant örülök, szerintem Ön is! Ha kicsit körbe nézünk, akkor a közhangulat is ezt látszik alátámasztani.

Itt azonban felkiált pesszimista énem és azt ordítja, hogy ennek a válságnak még nincs vége, ne dőljünk kényelmesen hátra, hanem legyünk résen.

Abban azt gondolom kiegyezhetünk, hogy nem minden ügyfél – tisztelet a kivételnek - elég felnőtt a pénzügyeihez. Ezért az a véleményem, hogy mind az Etikai Kódex, mind pedig a MNB törekvése a felelősebb hitelezésre igen is jó dolog. Néhány héten belül elkészül az erről szóló kormányrendelet, miután közeledett az MNB és a pénzintézetek álláspontja.

”A Magatartási Kódex mellett a fogyasztási hitelekkel kapcsolatos európai uniós direktívák átültetéséről is szólt Erdei Tamás. Ez utóbbit nem szabad a jelzáloghitelekre kiterjeszteni a Bankszövetség álláspontja szerint. Ugyanígy nem szabad túlzott szigort alkalmazni (lásd az MNB javaslatait) szerint a hitelezésben sem, ezekről elmondta: az elvekben egyezőség van, néhány héten belül egy kormányrendelet-tervezet készül el a hitelezés felelősebbé tétele érdekében. A forinthiteleknél 75-80, euróhiteleknél 60-65% körüli loan-to-value korlát elfogadható a Bankszövetség szerint, emellé az MNB által javasolt payment-to-income helyett a banki kockázat-kezelés szigorítására van szükség - hangzott el. Az ügynöki tevékenység szabályozatlansága fenntarthatatlan, képzettséghez kell kötni a tevékenység végzését, az ezt célzó kodifikációs munka is a vége felé jár - jelentette be Erdei.”/portfolio.hu 2009.11.02./

pénzügyi tanácsadásNagyon fontos megérteni, hogy , más súllyal esik latba az iskolai végzettség, a nyelvvizsgák léte, az eltartottak száma, a munkáltató tevékenységi ágazata és még hosszasan sorolhatnám. Ezért nem biztos, hogy aki jó ügyfél „A” banknak az pont annyira jó „B”-nek is.

Rendkívül örvendetes, hogy az MNB elfogadta – persze csak ha hinni lehet a híreknek - hogy a bankok magán ügye, hogy milyen kockázatokat vállalnak. Értelmes kompromisszumnak tűnik azonban, hogy a pénzintézetek maguk is szigorítanak a bírálati metódusukon és egyre újabb és újabb stopokat tesznek be.

Én, mint független hiteltanácsadó néha úgy érzem magam, mintha egy akadálypályán lennék ahova menet közben még extra gránátokat is bedobálnak, csak hogy érezzem, hogy élek!

Összességében azt gondolom, hogy a kezdeti kiborulás után mindkét fél a lehető legtöbbet és legjobbat próbálja meg kihozni a kialakult helyzetből.

Egyetlen dolgot kérdeznék, hátha valaki idetéved az érintettek közül :
Ugye nekünk, akik a ......... pult másik felén állunk, nekünk se lesz annyira nehéz?

Szerdai (2009.10.28.) hír a témához:
A kormány könnyíteni kívánja a "lakásmentő" konstrukció feltételeit - jelentette be a pénzügyminiszter szerdán.
„Oszkó Péter a kormányszóvivői tájékoztatón elmondta: a jelenlegi szabályozás szerint a munkájukat a válság miatt önhibájukon kívül elvesztő, vagy továbbra is munkában álló, de lényegesen rosszabb jövedelmi viszonyok között élők számára az állam - a megnehezült törlesztést segítendő - garanciát nyújt a bankjától felvett áthidaló kölcsönhöz, ezzel segítve az átütemezést.

A lakásmentő konstrukcióban eddig kevesebben igényeltek segítséget, mint a kormány szerette volna. Lehetséges, hogy a technikai feltételek szigorúsága miatt egyes rászorulók más banki termékekben találják meg a megoldást, s nem az állam által garantált hitelátütemezésben - mondta a miniszter. Annak érdekében, hogy minden rászoruló adós igénybe vehesse a konstrukciót, olyan technikai változások kerülnek a szabályozásba, amelyek könnyíthetik az alkalmazását. Így például a jövőben nemcsak a munkáltatói felmondás következtében, hanem a közös megegyezéssel munkanélkülivé váltak számára is elérhető lesz a konstrukció.

Az áthidaló kölcsön futamidejét 60 hónapról 96 hónapra emelik azok esetében, akik nem munkanélküli státuszban folyamodnak ezért a segítségért. Meghosszabbítják továbbá az államilag garantált áthidaló hitel iránti igény benyújtásának határidejét is, 2010. június 30-ról 2010. december 31-ig. Módosul a minimális havi törlesztőrészlet összege is azoknál, akik nem munkanélküliek, 20 ezer forint lesz a kormány javaslata szerint. A pénzügyminiszter elmondta: az unió engedélyét a módosításhoz igyekeznek sürgősséggel megkérni, hogy az új szabályok minél gyorsabban alkalmazhatóak legyenek.”