Egy kis pszichológia
A kislányommal elmentünk bevásárolni, de előtte szeretett volna hazaszaladni,hogy pénzt vegyen ki a malacperselyéből.
Kérdeztem tőle, hogy arra most mi szüksége van.
Kijelentette,hogy szeretne magának valami apróságot venni.
Mivel én is rohanó világban élek, nem volt már időnk otthon megállni, ezért felajánlottam, hogy adok neki kölcsön és majd otthon megadja.
Bevásároltunk, hosszas mérlegelés után a gyerek is megvette magának a dobozos üdítőt.
Otthon pedig rohant és kivette a perselyéből a kis pénzét és visszafizette a "hitelét".
Azt gondolom, hogy a pénzügyi kultúrára való nevelésem kezd beérni!
Csak az utóbbi 2 évben szembesültem azzal,hogy mennyi ember vállalja magát túl ha hitelről va szó. Nekem szent meggyőződésem volt,hogy a magyar embernél ez csak az autóvásárlásra igaz!
Az emberek sokszor ringatják magukat abban a tévhitben, hogy őket nem érheti baleset, nem lehetnek betegek, és soha nem veszíthetik el munkájukat, vagy egyszerűen csak nem gondolnak bele,hogy hitelt ezerszer könnyebb felvenni,mint visszafizetni.
Ha ez mégis megtörténik, akkor a negatív élmény feldolgozásának nehézsége mellett a meglévő adóssághalom még nyugtalanabbá tesz mindenkit.
Olyan is előfordul,hogy egy rossz üzleti döntés következtében kerül valaki a lejtőre. Adósságba veri magát, családját; mentve a még menthetőt; vagy amit annak vél!
Rengetegszer hallottam már, szerintem Önök is, hogy „majd lesz valahogy”, „olyan még sose volt, hogy ne lett volna valahogy”. Ők azok, akik bíznak valami megfoghatatlanban.
Az, hogy hitelhez juthatunk, az emberiség nagyon kedvező vívmánya. Sikeres módszer lehet a pénzzavar kezelésére.
Semmi baj a hitellel, ha néhány alapszabályt betartunk:
Meg kell tanulni az anyagi józanelvűség alapjait.
• A pénzügyi kultúra megtanulása
• Kerüljük el az adósságcsapdát
• Gondoljunk a nehezebb napokra is
Többek között ezért is nagyon fontosnak tartom, hogy sulykoljuk gyermekeinkbe már egészen kiskortól mi a pénz, mire való a bankkártya, hogyan kell beosztani a zsebpénzt.
Soha nem szabad eltitkolni előlük, ha éppen nem állunk úgy anyagilag,hogy a hetvenkettedik babát, autót meg tudjuk venni.
Őket is be kell vonni a családi költségvetés megtervezésébe, hiszen csak így tanulják meg, hogy vannak döntések amiket meg kell hozni és azokat be is kell tartani.
Ehhez kívánok minden szülőnek, nagyszülőnek sok sikert és kitartást!